Pénzügyek

2023.01.15. 08:40

Tízezreket spórolhatunk a bankválasztással - fontos levelet kap mindenki a napokban

Január végéig minden bankszámla-tulajdonos megkapja a költségkimutatást arról, mennyit is fizetett bankjának tavaly az igénybe vett szolgáltatásokért. Ha eddig nem is tekintettük át ezt a kimutatást, most érdemes lehet, hiszen idén 15 százalék körüli mértékben drágulhatnak majd a banki díjak. A megfelelő számla kiválasztásával így éves szinten több tízezer forinttal csökkenthetőek a kiadásaink idén.

Kemma.hu

Tízezreket spórolhatunk a bankválasztással

Forrás: 24 Óra

Fotó: F. P.

Január végéig minden lakossági ügyfelet megkeres a bankja, s ezt az értesítőt érdemes komolyan venni. Egy 2020-tól alkalmazott uniós rendelet értelmében ugyanis minden pénzintézetnek január 31-ig kimutatást kell készítenie az adott számlához kapcsolódó összes kiadásról. 
Az úgynevezett egységes díjkimutatás forintra pontosan szembesít bennünket azzal, mennyibe is kerültek azok a banki szolgáltatások, amelyeket igénybe vettünk, mennyi pénzt fizettünk így a banknak (és a tranzakciós illetéknek köszönhetően a költségvetésnek). 

Megkérdeztük olvasóinkat, hogy mit lépnének, ha kiderül a bankuk magas díjakat számít fel. Van aki a kedvezőbb kétségek miatt sem váltana bankot, van aki pedig nem is teheti meg, hogy másik pénzintézetet válasszon. 

A tatai nyugdíjas, Ary Marianna elmondta, hogy korábban mindig átnézte a számlakivonatait, hogy milyen költségeket vont le neki a bankja. Úgy három éve azonban már ezt csak online kapja meg, azt azonban már nem nézi rendszeresen.

− Nekem kicsit már bonyolult az internetes bank, ezért a láyom szokott benne segíteni. Ha utalni kell, vagy megnézni valamit őt szoktam erre megkérni. Azt ugyanis tudom, hogy ennek sokkal kedvezőbb a költsége, mintha bemennék a bankfiókba − árulta el a nyugdíjas, aki nem szívesen váltana bankot.

Sokan onine kapják már a számlaértesítőt
Sokan onine kapják már a számlaértesítőt
Fotós: G. D. V.  / Forrás: Kemma.hu

− Nekem minden közüzemi számlámat erről vonják le. Arra még határozottan emlékszem, hogy milyen nehezen sikerült ezeket is rögzíteni, mire végre rendesen levonták a havi összegeket. Nem használom olyan sokat a számlámat, hogy nekem megérje a bankváltás azt a macerát, amivel az járna − vélekedett Marianna.

Váltani vagy nem váltani

Kis Valéria azonban ezt máshogy látja. Kevésbé hű a bankjához és már volt is hogy pont a magas költségek miatt váltot más pénzintézetre.

− Először azt ígérték, hogy ingyenes lesz, utána meg, hogy csak egyszeri a költsége. Végül volt, hogy ezer forintnál is többet vontak le havonta az sms szolgáltatásért. Átmentem egy másik intézetben, ahol nem hitegettek azzal, hogy ingyenes lesz, azonban fixen, minden hónapban ugyanazt az összeget kell csak kifizetnem a szolgáltatásért. Engem nem is a levont díj, hanem a rossz tájékoztatás bosszantott fel - magyarázta a fiatal nő, aki a család napi bevásárlásait bankkártyával szokta intézni.
− Kiváncsi vagyok az összesítőre, mert ha tényleg nagyok a bankok között a különbségek, akkor lehet, hogy váltani fogok − tette hozzá.

Az esztergomi Robó Péter ha szeretne se válthatna másik bankot, és rajta kívül sokan vannak hasonló helyzetben.
− A házvásárláshoz hitelt vettünk fel, aminek az egyik feltétele, hogy a bankhoz érkezzen a fizetésünk. Ha új számlát nyitnánk, és átkérnénk arra a bérünket, akkor magasabb kamaton számolnák a hitelünket. Ráadásul akkor már két számla költségeit kellene fizetnünk, hiszen a hitelhez tartozó számlát nem mondhatjuk fel − mondta Péter.

Érdemes átnézni a banki kimutatásokat

Azért is érdemes áttekinteni ezeket a kimutatásokat, mert összesítve olyan tételek éves költsége is mellbevágó lehet, amelyekkel a mindennapokban, egy-egy tranzakció kapcsán jellemzően nem törődtünk – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint tipikusan ilyen költség lehet a számlánk feletti ellenőrzést biztosítani hivatott sms-kontroll díja. Sokan nem tudják, hogy az sms üzenetek után akár 20-30 forintot is felszámolnak a bankok, s ezt csak részben magyarázza, hogy azok olyan közvetített üzenetek, amelyek költségét a bank a telekommunikációs szolgáltatónak utalja tovább. Ha máskor nem, az elszámolás kézhezvétele után érdemes megfontolni, hogy a drága sms-szolgáltatás helyett a mobiltelefonos banki applikációkhoz jellemzően ingyenesen kínált, illetve havi fix 100–300 forintos díjért biztosított internetes (push) üzenetküldésre váltunk, hiszen csak ezzel a lépéssel több ezer forintot spórolhatunk meg éves szinten. 

Az egységes díjkimutatás abban is segítséget nyújt, hogy áttekinthessük, valóban jó banknál vagyunk-e, és valóban a legmegfelelőbb számlacsomagot használjuk-e. Az összehasonlítás segít feltérképezni banki szokásainkat – láthatjuk, hogy például a számlákról való utalások, a csoportos beszedések, vagy épp a készpénzfelvételek költségei jelentik-e a legnagyobb tételt. Ezek alapján körbenézhetünk a banki ajánlatok között, azt a szolgáltatást keresve, ami épp azokat a tételeket adja ingyen vagy kedvezményesen, amelyek számunkra a legfontosabbak. A BiztosDöntés.hu szakértője szerint az, hogy Magyarországon a banki ügyfelek az EU országaihoz képest relatíve magas díjakat fizetnek. 

Nőnek a díjak
Az egységes díjkimutatás éves szintű költségkimutatása – a mellbevágó szembesülés azzal a ténnyel, hogy több tízezer forintot is költhetünk évente olyan szolgáltatásokra, amelyeket máshol ingyen, vagy sokkal kisebb díj mellett vehetnénk igénybe – komoly segítséget jelenthet abban, hogy az ügyfelek tudatosabbak legyenek, s kényelmességből ne fizessenek többet a banki szolgáltatásokért.
Különösen fontos lesz a tudatosság a következő hónapokban. A bankok számára a jogszabályok lehetőséget adnak arra, hogy évente egy alkalommal, áprilisban az előző évi infláció mértékével megegyező díjemelést hajtsanak végre. Az elmúlt években a banki díjak moderáltan 0–5 százalékos mértékben emelkedtek, ám az idén a díjmódosítás felső határa várhatóan 14,5 százalék körül alakul majd. Ha elmulasztjuk áttekinteni banki költségeinket, a 2024-ben kézhez kapott egységes díjkimutatás még döbbenetesebb költségekkel szembesít majd. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában