Vadmacskák

2023.01.02. 15:30

A vadmacskaállomány megőrzéséről tartott szakmai konferenciát a Pilisi Parkerdő

Másfél éve működik a Pilisben, a Budai- és a Visegrádi-hegységben a Vadmacska Fajmegőrzési Program. A Budakeszi Vadaspark, a Pilisi Parkerdő és a Duna-Ipoly Nemzeti Park együttműködésében megvalósuló program célja a főváros környéki vadmacskaállomány feltérképezése, hosszú távon pedig a fajmegőrzés. A populációt azonban számos veszély fenyegeti – ezekről, illetve a program eredményeiről tartottak konferenciát a Budakeszi Vadasparkban.

Walczer Patrik

Egyre többet tudunk „a lopakodás nagymesteréről”

Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.

Az Agrárminisztérium támogatásával megvalósult konferencia egy 2021-es kezdeményezés folytatása. Erre utal a címe is: „A lopakodás nagymestere végveszélyben II.” A Budapest környéki populációt ugyanis komoly veszélyek fenyegetik. 

Ezek közül a legjelentősebb a hibridizáció, azaz a házimacska-állomány keveredése a vadmacskákkal. Ez a veszély különösen jellemző a főváros környéki területekre, a Budai- és Visegrádi-hegységre, ahol az erdők mozaikszerűen váltakoznak lakott vagy emberek által intenzíven használt – például mezőgazdasági vagy turisztikai – területekkel.

A három szervezet által 2021-ben indított Vadmacska Fajmegőrzési Program célja az 1974 óta védett, 2012-óta fokozottan védett faj kutatása, fennmaradása és védelme. A „tisztavérű” vadmacska védelme, genetikai tisztaságának feltérképezése, rejtőzködő életmódjának tanulmányozása az erdei ökoszisztéma szabályozása és a biodiverzitás megőrzése érdekében is fontos. 

Vadmacska
Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt

Az őshonos ragadozófajok – mint például a vadmacska – fenntartják az élőhelyeken kialakult ökológiai egyensúlyt, és eltűnésük vagy populációjuk jelentős csökkenése komoly károkhoz vezethet.

A program keretében a szakemberek kihelyezett vadkamerák segítségével vizsgálják a vadmacskák előfordulását, a populációkat és a megfigyelhető hibridizációt. A konferencián is izgalmas – és szórakoztató – előadások hangzottak el a Fajmegőrzési Program kutatási módszereiről és eredményeiről.

Vizsgálatok
A Vadmacska Fajmegőrzési Program összetettségét jól mutatta a konferencia tematikai változatossága. Turi Luca, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem doktorandusza rendkívül érdekes előadásban vázolta egyrészt a vadmacskák viselkedését, ha „környezetgazdagítással”, azaz mesterséges élőhelyük változatossá tételével próbálkoznak a kutatók, másrészt szociológiai irányultságú kutatásában részletesen vizsgálta a vadmacskákkal – és közvetve a macskatartással – kapcsolatos társadalmi véleményeket, előítéleteket, attitűdöket. 

A kutatás rámutat a szemléletformálás és a Budakeszi Vadaspark által végzett munka fontosságára. Szabó-Major Borbála, a Duna-Ipoly Nemzeti Park projektvezetője a Börzsöny kutatások több évtizedre visszanyúló történetéről és eredményeiről számolt be. Elmondta, hogy a Fajmegőrzési Program előtt vadmacska-megfigyeléseket elsősorban nagyragadozók keresése közben tudtak végezni, de így is több száz megfigyelést sikerült tenni – ebben komoly szerepet játszottak a „civil tudomány”, azaz a laikus természetkedvelők és természetvédő egyesületek megfigyelései.

Köszöntőjében Dr. Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta az összefogás fontosságát, illetve azt, hogy a Fajmegőrzési Program arra ösztönzi a különböző érdekelteket és gondolkodásmódokat, hogy közösen keressék a megoldást. A Pilisi Parkerdő, mint a természetközeli örökerdő-gazdálkodás úttörője, elkötelezett a természetes folyamatok megismerésében és a biodiverzitás nemcsak megőrzésében, hanem helyreállításában is.

Halász Antal, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság általános igazgatóhelyettese is az együttműködés jelentőségét emelte ki, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy a Pilisi Parkerdő egy ragadozó faj megmentésén dolgozik, szoros együttműködésben a nemzeti parkkal.

Novák Adrián, a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őre hangsúlyozta, hogy a Budai- és Visegrádi-hegységben éppen csak elkezdődött felmérés, gyakorlatilag még feltárás folyik. A területen a vadmacskaállomány keveset kutatott és nagyon zavart, hiszen az ember errefelé mindenhol jelen van.

Mint elmondta, tizenegy vadkamerával célzottan figyelik a populációt, de az adatok egyelőre elég elszórtak. Annyi biztos, hogy a vadmacskák nagyon kedvelik a faanyagtermelést nem szolgáló, holtfában gazdag, változatos és háborítatlan erdei élőhelyeket. Ugyanakkor sajátos problémát okoz, hogy a csalizott megfigyelőhelyek sok más faj számára is nagyon izgalmasak, különösen a nyestek és nyusztok, valamint – túrással – a vaddisznók zavarják az adatgyűjtést.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában