2023.01.26. 08:13
1 milliós segítséget kapott a kisfiú az esztergomi baptisták segítségével
Tibor egy járást segítő gépet kaphatott. Dr. Steiner Józseféket megdöbbentette a készülék 1 millió forintos ára.

Tibor megkaphatta a járást segítő gépet.
Fotó: Walczer Patrik
„Segíteni ezernek, segíteni egynek – mindkettő áldás” – írta közösségi oldalán Dr. Steiner József, a Baptista Szeretetszolgálat országos hitéleti igazgatója, aki megjegyezte, hogy azután hogy a Magyar Suzuki Zrt. támogatását élvezve ezer embernek adtak meleg ételt a városban, ezúttal egy gyermeknek segíthettek.
A Magyarországi Baptista Egyház iskolalelkészi hálózatának vezetője közölte, hogy Olga és fia, Tibor a háború sújtotta Ukrajnából menekültek el. Hónapok óta járnak az Esztergomi Béke Baptista Gyülekezetbe és megtudták, hogy a család nagy vágya, hogy Tibor kaphasson egy járást segítő gépet.
Dr. Steiner Józseféket megdöbbentette a készülék 1 millió forintos ára, ugyanakkor hálát mondott azért, hogy az álom az Esztergomi Béke Baptista Gyülekezet, gyülekezet szeretetszolgálata, illetve az adományozók jóvoltából valóra válhatott.
„Nemcsak átadtuk, hanem Isten segítségét is kívántuk, hiszen nem az eszközökben van a megoldás, hanem az áldó Istenben. Öröm, hogy tehetjük. Istené legyen a dicsőség!” – tette hozzá.