Ételdoboz

2022.12.26. 17:01

Túl sok lett a karácsonyi kaja? Mutatjuk, hol segíthetsz vele másokon

Az étel nem szemét. Akkor sem, ha nekünk éppen túl sok van belőle. Megyénkben 2 ételdoboz is segít, hogy a maradékokból más emberek még jóllakhassanak.

Kemma.hu

Megyénkben Tatabányán és Bokodon működik a Re-Formáló Egyesület doboza

Forrás: Kemma.hu

A Re-Formáló Egyesület jóvoltából két ételdoboz is működik Komárom-Esztergom megyében. Egy Tatabányán, egy pedig Bokodon várja, hogy aki teheti, megtöltse, aki pedig hiányt szenved, kivegyen belőle. 

Ha túltoltuk a karácsonyi sütést, főzést és már csurig van a hűtő a finomságokkal, de a ma érkező vendégeknek újabb fogást készítünk, ahogyan tavaly, úgy az idén is gondoljunk azokra, akiknek nagy segítség minden falat étel. A Re-Formáló Egyesület jóvoltából nem nekünk kell megkeresnünk azokat, akik örülnének a még elfogyasztató finomságoknak.

Bokodon, a Fő utca 25-nél, Tatabányán pedig a Bánhidai lakótelep 207. szomszédságában, a Máltai Játszótérnél elhelyezett dobozba rakhatunk ételt. Csak olyat adjunk, amit magunk is megennénk még.

Az „Enni adok” ételdobozba betehetünk tartós élelmiszert, pékárut, zöldséget, gyümölcsöt, de házi lekvárokat, befőtteket is. A rászorulók személyenként naponta 3 darabot vehetnek ki belőle. 

Önkéntesek gondozásában

Az Enni adok ételdoboz egy 65x59x39 centiméteres szekrény, amely műanyagból készült fém megerősítésekkel. A szekrény vízálló és UV védett anyagból készült. Minden dobozhoz tartozik egy önkéntes csapat, amely naponta legalább egyszer, melegebb időjárás esetén naponta többször is látogatja, takarítja a dobozt, ellenőrzi a benne lévő élelmiszereket, ételeket.

Hideg időben befőttes üvegben vagy tiszta, jól záródó dobozban főtt ételt is vihetünk a szekrénybe, fontos azonban, hogy ezekre minden esetben írjuk rá, hogy a benne lévő étel mi és mikor készült. Ha gyermekünket is bevonjuk az adományozásba, azzal benne is tudatosítjuk, hogy a még elfogyasztható étel nem hulladék.

Az ünnepek alatt felhalmozódott finomságokról érdemes még időben döntést hozni. Ha már látjuk, hogy a karácsonyi, szilveszteri trakták után mi maguk nem fogjuk tudni elfogyasztani az adott ételt, a még ehető, gusztusosan másnak adható maradékokat az ételdobozok valamelyikébe helyezve olyanokon segíthetünk, akik az ünnepek alatt is nélkülöznének.

A többi dobozról érdemes érdeklődni

Az országban akadnak ideiglenesen leragasztott dobozok is, ezért a Re-Formáló Egyesület elérhetőségein mindenképpen érdemes utánajárni, hogy a két megyei, biztosan működő dobozon kívül melyik másikba vihetünk ételt. Korábban ugyanis például Esztergomban is működött doboz, ennek azonban egyelőre nem találtak új helyet és „gondozót”.

A dobozokra ugyanis egész évben figyelnek az ezt a feladatot vállaló önkéntesek. A legszerencsésebb, ha emellett állandó támogatóra is lelnek: egy olyan cégre, üzletre, amely az ott keletkező megmaradt étellel rendszeresen feltölti a polcokat.

A bokodi doboznak jelenleg is van gazdája. Egy önkéntes csapat naponta legalább egyszer ellenőrzi a dobozban tett élelmiszereket, ételeket. Jelenleg heten látják el a feladatokat, a hét minden napján más „törődik” a dobozzal. 

A település négy évvel ezelőtt csatlakozott a Re-Formáló Egyesület programjához. Azóta egyre több felajánlás érkezik. Legutóbb például a Falusi Rétesház ajánlotta fel segítségét, mivel a vezetőség úgy gondolta, hogy jó, illetve jobb helyre is kerülhetnek a megmaradt finomságok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában