Itt a szezon

2022.12.03. 13:55

Mi kerüljön a madáretetőbe? Itt a válasz!

Kezdődik a 133. országos énekesmadár-etetési szezon, amely november második felétől márciusig tart – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Kemma.hu

Nem mindegy, milyen eleséget kínálunk a madaraknak

Forrás: Shutterstock

Fotó: Artush

Azt írták, hogy a madarakat – a közvélekedéssel ellentétben – nem azért etetik ilyenkor, hogy azok életben maradjanak, erre természetesen emberi segítség nélkül képesek. A cél alapvetően a saját gyönyörködtetésünk, a mintegy 50 potenciális etetőlátogató madárfaj megfigyelése – emelték ki. 

Ugyanakkor az MME felhívja a figyelmet arra, hogy a vízimadarakat ne etessük, mert ez tömeges pusztulásukat okozhatja. A közlemény szerint az etetők madárforgalma elsősorban a tél keménységétől függ. Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a hidegebb időben megszokottnak. 

Az énekesmadaraknak téli eleségként adható: napraforgó, alma (gallycsonkokra szúrva és földre szórva), bogyók (vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa, fagyal); állati zsiradék (háj, faggyú, főzéssel sótlanított szalonna, cinkegolyó). 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában