„Lenyűgözött és egyben megrémisztett” - 1 napra tatai katonákká váltak a látássérültek

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség is csatlakozott a Jónak lenni jó! kampányhoz. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egy huszárszablyát ajánlott fel a jótékonysági akció keretében, amit idén immár a 11. alkalommal rendezett meg a közmédia.

A szervezők a befolyt összeget ezúttal a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) ajánlották fel, hogy segítsék a Szövetség látássérült emberek számára nyújtott életvitelt könnyítő szolgáltatásainak fejlesztését. A „Jónak lenni jó!” kampányhoz többek között az MH 25. Klapka György Lövészdandár is csatlakozott, dinamikus bemutatót tartottak a szomódi gyakorlótéren. 

A szövetség szakmai vezetője, Dr. Velegi Dorottya is jelentkezett a nem mindennapi lehetőségre, és utolsóként még pont belefért a csapatba. Három látássérült munkatársával és egy látó kísérőjükkel utaztak el Szomódra, hogy megismerkedjenek a honvédekkel.

Először egy sátorba vezették őket, ahol a kezükbe adták a katonák felszereléseit, ruházatát, így a látássérült vendégek is „megnézhették”, megtapogathatták a katonák által viselt felszerelési tárgyakat. A honvédek készségesen válaszoltak az összes feltett kérdésükre. A végén egy rádióval felszerelt sisakot kaptak a kezükbe, amit a harckocsi belsejében viselnek. 

Ez a sisak védelmi és kommunikációs célokat egyaránt szolgál – ez utóbbi funkciót a látogatók a helyszínen ki is próbálhatták. Mire a bemutatónak vége lett, a látássérült csapat és a katonák között kialakult a szükséges bizalom.

Ha egy látó ember egyhelyben áll és becsukja a szemét, rövid idő múlva elkezd szédülni, hiszen az agya az egyik legfontosabb érzékszervére nem tud támaszkodni. Mozdulatai bizonytalanok lesznek, a séta pedig még az egyenes úton is kihívást jelentene. Bár a látássérült emberek jól boldogulnak egyedül is a civil életben, egy harckocsi fedélzetéhez hasonló különleges helyzetben nekik is segítségre van szükségük, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy teljesen megbízzanak segítőikben.

– Az a profizmus és kedvesség, türelem, amit a katonák sugároztak magukból, teljesen megnyugtatott minket. Nagyon jó volt, hogy az elején kaptunk lehetőséget az ismerkedésre, a nyugodt beszélgetésre – kezdte Dorottya, akit – társaival együtt – azért így is letaglózott a nagyvasak érkezése.

– Először csak azt hallottuk, hogy egyre hangosabban közeledik valami felénk. Aztán ahogy erősödött a dübörgésük, a föld is elkezdett remegni a lábunk alatt. Mire a közelünkbe értek, ösztönösen hátrébb léptünk mindannyian egy pár lépést. Már ez az első benyomás is teljesen lenyűgözött és egyben megrémisztett minket. Hiszen ehhez hasonlóval még sose találkoztunk - árulta el a jogászként dolgozó látássérült nő.

Dorottya hozzátette, hogy születése óta látássérült. Gyerekként mozgástréner foglalkozott vele, segítségével úgy ismerkedett meg a különböző járművekkel, - autóval, busszal, repülővel - hogy azok kicsinyített mását a kezükbe vették, megtapogatták. Neki egy játékharckocsi is a kezébe került, így nagyjából volt elképzelése, hogy milyen lehet egy ilyen jármű a valóságban: lánctalpak, hatalmas test és a tetején egy torony löveggel. De hogy ekkora lesz, arra nem is számított.

– Hideg, vas, monstrum. Ez a három szó jutott elsőre az eszembe, amikor hozzájuk értem. Csak egy-egy részleteit tudtuk megtapintani, ezért sokat segített, hogy már volt a fejemben egy elképzelés, hogy milyennek kell lennie egy tanknak kicsiben. De volt olyan látássérült kolléga velünk, aki még nem látott közelről játék tankot sem, így neki teljesen új élményt jelentett felfedezni. Neki a látó kísérőnk, és egy olyan kollégánk segített a két kézzel is megfoghatatlanul nagy jármű kinézetének leírásában, aki később veszítette el a látását, és még látó korából, egy videojátékból emlékezett a tank külsejének képére – mesélte a szakmai vezető.

A csoportnak az esemény elején azt mondták, hogy ha jut rá idő, be is ülhetnek a leopárdba. Szerencsére adódott rá lehetőségük, így teljes lehetett az élmény. De a tank tetejére feljutni, és az ott lévő alig egy méter átmérőjű lyukon keresztül a harckocsi belsejébe bejutni igazi kihívást jelentett.

– Bár a Leopárd harckocsik hatalmas-nagynak tűnnek, a kocsi teteje, ahol a járműbe be lehet mászni, nem éppen sík, és egy embernek is szűk a hely a torony körüli pallón. Ezért igyekeztünk olyan látássérült kollégákat vinni, akik megfelelő mozgástréningben részesülnek, és testtudatuknak köszönhetően a kihívást rejtő terepen is biztonságosan tudnak mozogni. Itt megint nagyon hasznos volt a kialakult bizalom, hiszen a katonák irányításával tettük meg minden mozdulatunkat. Hihetetlen élmény volt, ahogy egymás után mondták, hogy hova tegyük a kezünket és a lábunkat, és észleltük, hogy minden csavarfejnek, kapaszkodónak és lemezillesztésnek megvan a maga funkciója a harckocsi külsején és belsejében egyaránt - sorolta élményeit Dorottya.

A tankban való utazás is feledhetetlen emlék marad a csapatnak. Itt is mindent hallottak a rádión keresztül, így ők is részesévé váltak a gyakorlatnak. Megtudták, hogy ami másnak csak egy sártenger, az a honvédeknek a legkiválóbb gyakorlóterep, hiszen sárban, hóban, fagyban, kánikulában és más extrém körülmények között egyaránt tudniuk kell irányítani és használni a harckocsit. A napot végül hatalmas élményekkel és új barátságokkal zárták.

Dorottya még hozzátette, hogy a Magyar Honvédség szolnoki bázisán is jártak látássérült emberek a kampány részeként. Ők a katonai helikopterrel kerülhettek kartávolságon belüli kapcsolatba.

Az MVGYOSZ pedig ígéretet kapott arra, hogy a későbbiekben is lesz lehetőség arra, hogy a látássérült emberek ehhez hasonló honvédségi élményekben részesüljenek. A szövetség tevékenységét bárki segítheti, 500 forinttal a 13600-as telefonszám hívásával és a 96-os azonosító megadásával vagy SMS-ben a 96-os szám elküldésével a 13600-as telefonszámra.