Hagyományok

2024.04.30. 11:03

Barangolás népzenék és táncok között a Bányásszal

A Hagyományok Háza felkérésére a Petőfi Kulturális Program részeként az idén 75 éves Bányász Táncegyüttes a főszereplője a vidékjáró program első két előadásának Bajóton és Süttőn. Bajóton több mint egy órás zenés-táncos utazásra invitálták a nézőket a Kárpát-medence tánc és zenei hagyományait bemutatva.

Kemma.hu

A Bányász Táncegyüttes egy korábbi fellépésen

Forrás: 24 Óra

Fotó: archív

Ugyanezt a műsort viszik Szent Iván éj alkalmából Héregre is. Az interaktív produkcióban már a fellépők a közönséget is bevonják, akik együtt énekelnek a zenekarral. Legközelebb pedig mesés kiegészítést is kap a produkció. 

– A programsorozat célja a kisebb falvak közönségének magas minőségű néptánc és népzenei műsoron keresztül bemutatni a hagyományokat, táncokat, zenéket – mondta Emmer Róbert, az Alapítvány Tatabánya Tánckultúrájáért elnöke, a Bányász Táncegyüttes igazgatója, aki a műsort szerkesztette.

A műsorban közreműködik a Bányász Táncegyüttes kísérőzenekara, a Dobroda Gelencsér János vezetésével.
Legközelebb Süttőn láthatják a műsort május 24-én 18 órakor a Közösségi Házban.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában