2022.11.24. 09:12
Szépül a Jenő-malom az Angolparkban
Bejárást tartottak a tatai Jenő-malom épületében Michl József polgármester vezetésével, az eseményen részt vett Bencsik János országgyűlési képviselő és a tatai képviselő-testület tagjai.
Forrás: tata.hu
A malomépület és környezetének megújítása Tatán az Angolparkban az „Angolkert Malomkert – Angolkerti rehabilitáció III. üteme” című projekt keretében zajlik. A fejlesztés eredményeként új életre kel a Jenő-malom, mellette pedig egy különleges, vizes élménypark is helyet kap majd, írja a tata.hu.
A projektben helyreállítják a műemléki védettségű malmot, melyben kiállítást fognak berendezni, a központi helyiségben pedig egy interaktív tér várja majd a látogatókat, melyben a tatai malmok belső működését, munkafolya
matait lehet megismerni. A malomépület mellett illetve mögött egy közösségi teret is kialakítanak, ahol helyet kap a gútai malom kicsinyített mása, valamint alkalmas lesz különböző rendezvények, programok lebonyolítására.
– A Jenő-malom városunk egyik legrégebbi malomépülete, melyben egy múzeum és egy kreatív műhely is várni fogja a látogatókat, azzal a céllal, hogy ne csak régi képekről ismerjük meg a múltat, hanem a gyakorlatban is láthassuk a malom működését. A városvezető kiemelte, hogy megkezdték az angolkerti rehabilitáció IV. ütemének előkészületeit is, a fejlesztéssorozat következő szakaszában a parkban lévő építmények felújítása fog megvalósulni, többek között a műromok, a mecset, az utak és a hidak megújítását tervezik – mondta a bejáráson Michl József polgármester.