2022.10.06. 07:00
Képeken a Mi autónk: 30 éve készült el az első esztergomi Suzuki Swift
Valójában nem az elsőnek hitt volt az első példány, ugyanis a próbagyártás már picit korábban, augusztus végén elkezdődött.

Az ezer köbcentis alapmodell ára 730 ezer forint volt
Forrás: MTI
Az első Magyarországon gyártott és forgalomba is került Suzuki Swift 1992. október 5-én gurult le a szalagokról Esztergomban. A hazai Suzuki gyártás történelme azonban ennél még régebbre nyúlik vissza – idézi fel az autó történelmét a suzukiblog.hu.
Suzuki Osamu, a Suzuki Corporation elnöke 1989-ben 3 napon keresztül tárgyalt Magyarországon az akkori állami vezetőkkel, a Suzuki gyártás hazai beindításának lehetőségéről. 1991. tavaszán végül aláírták a megállapodást, és 1991. áprilisban Suzuki Osamu személyesen helyezte el az alapkövet az esztergomi gyár építkezésén. Az üzemet, amely végül 350 ezer négyzetméteres lett, egy korábbi szovjet gyakorlópálya helyén építették fel.

Fotós: Balaton József / Forrás: MTI
A Suzuki Swift első próbapéldánya 1992. augusztus 28-án gurult le a szalagokról. A mintapéldányt Lepsényi István, a Magyar Suzuki Rt. vezérigazgató-helyettese és Akira Shinohara az anyacég részéről avatta fel egy házi ünnepség keretében.
Nagy várakozás előzte meg az új Suzuki Swift modellek árazását. Végül 1992 októberében hozták nyilvánosságra a hivatalos márkakereskedői árakat. Az ezer köbcentis alapmodell ára 730 ezer Ft, az 1,3-as motorral szerelt modellé 799 ezer, végül a full extrás csúcsmodell ára 850 ezer Ft körül alakult.

Fotós: Mónos Gábor / Forrás: MTI
1993-tól már exportra is jutott az új modellből, sőt 1993. októberre elkészült a tízezredik példány is, amelyet Göncz Árpád akkori köztársasági elnöknek adtak át, ő azonban nem tartotta meg a kocsit, hanem karitatív célokra ajánlotta fel.
1997-re már napi 200 Swift gördült le a szalagokról. Ugyanebben az évben megtörtént a modell első frissítése is. Az egyik legszembetűnőbb változás az volt, hogy az irányjelző átkerült a lökhárítóból a fényszóró mellé.

Fotós: Czech Attila / Forrás: MTI
A 30 éve elindult szériát alig több, mint 10 évig gyártották, 2003. április 03-án gördült le a szalagokról az utolsó példány. Ekkor már mindenki tudta, hogy a jól ismert Swift komplett arculat- és esetleg névváltáson megy keresztül, és ehhez az új gyártósort már hónapokkal korábban elkezdték telepíteni Esztergomban.
A Swift gyártásának leállításával párhuzamosan, 2003. április 10-én kezdte el a Magyar Suzuki Zrt. az Ignis gyártását, amely olyan népszerű lett, hogy már 2003. szeptemberre napi 2000 darab készült el a gyárban. Ekkor már Kazihisa Toda volt a gyár vezérigazgatója.

Fotós: Kovács Attila / Forrás: MTI
Több éves csend után 2005. februárban azután végre kigördült az esztergomi gyárból a teljesen megújult Swift első példánya is, amelyet a mai napig sokan baseball sapkának, vagy egyszerűen csak vasalónak csúfolnak. Az új modell felszereltsége alapáron rengeteg mindent tartalmazott az elődjéhez képest, a színválaszték pedig lehengerlő volt az akkori viszonyok közepette. A megújult Swift is kapott ráncfelvarrást, egészen pontosan 2010-ben frissítették fel a modellt, az első példányt éppen Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kormányozta le a gyártósorról.
2011. július 11-én elkészült a 2 milliomodik Suzuki is Esztergomban, amely egy tűzvörös Suzuki Swift volt. Ha pedig a múltból a jövő felé fordulunk, ott is van látnivaló: a Suzuki Swift legújabb generációja 2024-ben jelenhet meg a piacon.