Miért énekeltek a kesztölci férfiak Franciaországról szlovákul 100 éve? Itt a válasz!

A „Kesztölc a munkásnyilvántartás tükrében 1913-1934” című kiadvány szerzői, Radovics Istvánné alpolgármester és Vöröskői István korábbi polgármester, a Kesztölci Hagyományőrző Bányászok Köre csoport jelenlegi vezetője még a Szent István napi ünnepségen mutatta be azt a kis füzetet, melyet pályázati pénzből és magánadakozásból a hagyományőrzők kiadásában készítettek el. Elmondták, hogy az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) vezetősége ajánlott fel a kesztölci bányász emlékkiállítás számára néhány hivatalos dokumentumot. Először azon gondolkodtak, hogy milyen módon hasznosíthatják a hét darab, a dolgozók adait tartalmazó nyilvántartó könyvet, mígnem Radovics Istvánné az egyiket felnyitotta és rátalált benne saját nagyapjára, Nebehaj Jánosra.

Onnantól kezdve szívügyévé vált, hogy feldolgozzák a rengeteg adatot, amely másoknak is számos érdekességgel szolgálhatnak. Vöröskői István elmesélte, hogy a kötetekben összesen 2137 kesztölci lakos neve szerepel. Voltak, akik többször felvételiztek a dorogi szénmedence különböző bányáihoz, üzemeihez, így azoknak a nevei mind külön tételekként jelentek meg.

A rendszerezésben számíthatott családjára is, hiszen sok időt vett igénybe a nyilvántartások végigolvasása és digitalizálása. Végül a kiadványba 777 név került be azok közül, akik az említett időszakban a dorogi bányáknál dolgoztak. Radovics Istvánné köszönetet mondott Juhász Sándor önkormányzati képviselőnek, aki a kiadvány képszerkesztésében segített, a grafikai munka és a nyomdai előkészítés pedig Forintos Brigitta és Szíjártó Árpád érdeme. A bemutatón mindketten azt kívánták, hogy a lakosok élvezettel olvasgassák a kiadványt, az eredeti hét kötetet pedig a kisiskola rendezvénytárában lehet megtekinteni.

Radovics Istvánné elmondta, hogy a kis füzetbe az általános falutörténet mellett számos érdekesség is bekerült. Például megtudhatjuk belőle, hogy a 19. század végére egyre több kesztölci férfi vállalt munkát a Dorog környéki bányákban, a munkakörüket pedig az határozta meg, hogy az adott időszakban milyen munkaerőre volt szükség.

A kiadványból az is kiderül, hogy sokan csillésként, vájárként, segédvájárként, tolatóként, fékesként, palaválogatóként, kocsisként dolgoztak, vagy más feladattal bízták meg őket. A 777 név között találunk két tanulót, akik közül az egyik kovács, a másik szabó volt. Négy női alkalmazott is szerepel a listán: egyikük takarító volt, a többiekre napszámosként számítottak a kertészetben. A borítón a Rezník Pál nevű bányász portréja szerepel.

A bemutatón elhangzott, hogy az első világháború utáni válság miatt a jobb élet reményében több család is kiköltözött nyugatra, a férfiak belgiumi, illetve franciaországi bányáknál dolgoztak. Az ott eltöltött évek alatt is megőrizték nemzetiségi származásukat, így szlovák nyelvű népdalok is születtek. A Franciaország közepén… (Prostred ve Francie…) című nóta be is került a kiadványba, melyet a Kesztölci Pávakör is el szokott énekelni egyes alkalmakkor.

Radovics Istvánné mesélt arról is, hogy a füzetben szerepel egy páratlan fotó is, amely a málenkij robot idején készült és négy kesztölci férfi látható rajta. Hozzátette: azok, akik megjárták a Szovjetunió kényszermunkatáborait és hazatérhettek, itthon újra bányászként folytatták életüket.