Zenei este

2022.07.10. 22:35

Illés- és Fonográf-dalokat hoztak Tatabányára és tető alá az Agorában (képek)

Az Agora Zenei Esték második produkciója a bizonytalan időjárás miatt az intézmény nagytermében zajlott. Szinte teljesen megtelt a nézőtér a Miskolci Illés Emlékzenekar koncertjén.

Sugár Gabi

Forrás: 24 Óra

Fotó: S. G.

Az öttagú formáció 2005-ben alakult, és azóta az országban egyedülálló módon képviseli az Illés együttes legendás életművét. A zenekar maga mögött tudhatja az együttes tagjainak támogatását is. A közelmúltban a zenekar megkapta Szörényi Levente és Bródy János személyes ajánlását.

Nem véletlenül. Hitelesen adták elő a legendás együttes számait. A közönség már a második dalnál ütemesen tapsolt, s együtt énekelte a szövegeket a zenekarral. Az Illés együttes életműve mellett a Fonográf és Szörényi-Bródy egyik ikonikus szerzeményéből is hallhatott a közönség egy dalt, az István, a király című rockoperából. Kiváló hangulatot teremtettek az időutazás során a zenekar tagjai.

Az Agora programsorozatában a legközelebb július 15-én, pénteken 19 órakor a Zenepavilonnál Gerendás Péter, a ‘Liszt Ferenc’-díjas zeneszerző és előadóművész szerepel. Majd egy héttel később a David Yengibarian vocal trionak tapsolhat a közönség. A sorozat zárásaként július 29-én újra a fúvószenéé lesz a főszerep, azaz most is „Százan fújják” Tatabányán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában