BoscoFeszt

2022.07.27. 18:34

Fiatalok találkoztak a szalézi kegyhelyen

Az ötnapos péliföldszentkereszti BoscoFeszt találkozón az ország minden részéből kétszáz fiatal vett részt.

Fenyvesi Károly

Forrás: Beküldött

A közigazgatásilag hangulatos kis megyei településünkhöz tartozó kegyhelyen, Péliföldszentkereszten öt napon át tartott a BoscoFeszt elnevezésű találkozó. Az eseményre 14–18 éves fiatalokat hívtak meg a szervezők, a Don Bosco Szaléziak, a Segítő Szűz Mária Leányai és a Szalézi Ifjúsági Mozgalom fiataljai. Az ország minden részéből érkezett táborozókkal a nyitónapon, az első Jó éjszakát! keretében Ewa nővér osztotta meg gondolatait.

A Szaleziak.hu híre szerint, a másnap délelőtti folytatásban a fiatalok sok érdekes, izgalmas lehetőség közül választhattak. Minden csoportban arra a kérdésre kaphattak választ, honnan meríthetnek erőt a lelki táplálkozáshoz. Délután Élünk és virulunk! csatakiáltással vonult mindenki a kegyhelyen lévő tó partjára, aztán pillanatokon belül máris mindenki lubickolt. A Jézust beengedni a szívünkbe és Őbenne megmaradni vezérgondolattal dicsőíthették Istent a napsütésben. Másnap hajnalban a csapat elzarándokolt a közeli Öreg-kőre, ahol az első napsugarak fényénél szentmise kezdődött.

Don Bosco volt a rendalapító - A Don Bosco Szalézi Társaság rendet Bosco Szent János – Don Bosco – alapította 1859-ben Torinóban. Fő célként az elhagyott, szegény ifjak nevelését jelölték meg. A csoport öt év múlva egyházmegyei jóváhagyást kapott, újabb öt esztendő múlva megérkezett a pápai elismerés.. Szabályzatát 1874-ben hagyta jóvá IX. Piusz pápa, 1884-től pápai jogú társaság. A társaság tagjai jelöltség után lépnek a noviciátusba, melynek végén fogadalmat tesznek. Három év múlva teszik le az örökfogadalmat. A kispapok, a segítőtestvérek és a papok a társaság egyenrangú tagjai. A legfőbb tisztségviselő don Ángel Fernández Artime szalézi egyetemes főnök. A magyarországi tartományfőnök Andrásfalvy János atya.

A harmadik nap délelőttjén Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója volt a vendég. A fiatalok tanúságtételét hallhatták arról, hogyan növekedhetünk mindannyian ott ahol vagyunk, tökéletlenségünk, botladozásaink ellenére hogyan szeressünk itt a földön. A találkozót tóparti kézműveskedés, csocsózás, focizás, sok játék is színesítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában