Összeköt minket

2022.06.15. 18:27

Békepont lett a Mária Valéria híd, fáklyával futottak át rajta az avatók (képek)

A Peace Run nemzetközi békefutás jegyében az esztergomi híd felvidéki és magyarországi hídfőjénél is felavattak egy-egy emléktáblát, ezzel pedig a létesítményt „Békevirággá” nyilvánították.

Walczer Patrik

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

Az első ünnepséget a felvidéki Párkányban tartották, ahol Szabó Eugen polgármester örömét fejezte ki azért, hogy a Mária Valéria híd békepontként kapcsolódhat a nemzetközi eseményhez. Úgy véli, hogy ez a létesítmény embereket is összeköt, ezért a békét, a harmóniát és a kiegyensúlyozottságot is szimbolizálja.

Az emléktábla-avatás után a futók a barátságot szimbolizáló fáklyával a kezükben haladtak át a hídon, majd a csapat átfutott Esztergomba, ahol Erős Gábor országgyűlési képviselő, Steindl Balázs alpolgármester és Maráz Zsuzsanna ultrafutó fogadta őket. A helyszínen Oláh Endre, a békefutás magyarországi szakaszának szervezője elmondta: 1987-ben Sri Chinmoy békefilozófus indította útra a versenyt, melynek célja, hogy erősödjön az országok, kultúrák, sportközösségek között az összetartozás és barátság érzése. Az európai szakasszal arra törekednek, hogy a Duna a béke folyójává váljon.

Az óvodások műsora után Steindl Balázs átvette a fáklyát, majd azt mondta: a keleti szomszédunknál zajló harcok rámutatnak arra, hogy ha béke van, akkor minden van, háború esetén pedig minden elpusztul. Az esztergomi táblát Maráz Zsuzsanna, Erős Gábor és Steindl Balázs leplezte le.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában