Generációkat tanított a Keriben, Magyar Arany Érdemkeresztet kapott az igazgató

A TSZC Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Technikum és Szakképző Iskola élén dolgozó Patakiné Slezák Ágnes a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapta. Az igazgatót a nehézségekről, szerepekről és hitvallásáról is kérdeztük.

– Hogyan lépett a pedagógusi szerepkörbe? Mindig tanárnak készült? 
– 1982. szeptember 2-től a munkahelyem a KERI. Igen, mindig pedagógusnak készültem, középiskolában szerettem volna tanítani. Először egy kolléganőm gyes-idejére nyertem felvételt, helyettesítettem, aztán mondhatni itt ragadtam. Egy percig sem bántam meg, hogy így alakult az életem. Kezdetben szakmunkásképző osztályokban tanítottam, cukrász-szakács tanulók osztályfőnöke voltam, tanítottam délelőtt, levelezőn, intenzív tanfolyamokon – volt időszak, amikor három osztály osztályfőnöke voltam egyszerre. 

Az első években meg kellett tanulnom tanítani, a megszerzett elméleti tudást a gyakorlatban alkalmazni. Nagyon szép időszak volt.

 Különlegessége, hogy tanítványaim és köztem kevesebb volt a korkülönbség, mint húgom és köztem. Ennek ellenére a diákok elfogadtak, nem voltak fegyelmezési problémáim. Számomra különösen kedves a középiskolás korosztály. Még gyerekek, amikor betérnek hozzánk 14 évesen, majd kész felnőttként köszönnek el tőlünk érettségivel, szakmai bizonyítvánnyal a kezükben. De ez idő alatt életük egyik legszebb időszakának lehetünk szemtanúi, ebben öröm részt venni. Jó őket felkészíteni, látni az elért sikereiket, jó érzés találkozni velük a későbbiekben a különböző kereskedelmi és vendéglátós munkahelyeken. 

– Az elmúlt évtizedek alatt számos szerepben tevékenykedett. Melyek voltak ezek? 
– Befogadó, segítőkész tantestület tagja lehettem, itt, a KERI-ben váltam pedagógussá. Az elmúlt idő alatt végigjártam az iskolában a ranglétrát, így tudok azonosulni a pályakezdők nehézségeivel, és fel tudom használni azokat a tapasztalatokat is, amit osztályfőnökként, munkaközösség-vezetőként, igazgatóhelyettesként, igazgatóként szereztem. Visszagondolva az akkori időkre, szerettem osztályfőnök lenni. Hiányzik is ez a feladat, hiszen a gyerekekkel különleges kapcsolatot alakítottunk ki az iskolán belül. Ebben a szerepben tevékenykedve mindig volt egy osztályközösség, akikkel egy kicsit másabb, szorosabb volt a kapcsolatom, mint az iskola többi diákjával. 2011 óta vagyok intézményvezető. 

Visszatekintve bátor lépés volt megpályázni az iskola vezetői posztját. Egy teljesen más szerepkör, mint amihez az addigiakban hozzászoktam. A felelősség mértéke a helyettesi feladatokkal jelentősen megnőtt, de azért ebbe bele kellett tanulnom. 

Felelős vagyok egy egész intézmény működéséért, a gyerekekért, a kollégákért és a technikai dolgozókért is. Az én felelősségem, hogy legyen elegendő számú pedagógus, portás és takarítónő. A szakképzés az elmúlt 11 évben folyamatosan változott, mindig új kihívás elé állított. A tantestülettel együtt küzdöttünk a nehézségekkel. Az iskola neve az elmúlt évek során többször változott, de a lényege nem: a jövő kereskedelmi és vendéglátó szakembereit képezi. A legfőbb dolog, amit szem előtt kell tartani, a diák jóléte. 

– Mindegyik pozíciónak megvan a maga kihívása. Milyen nehézségekkel szembesült ezek során? 
– Mindig is fontos volt számomra a szakmai fejlődés, így a magyar-történelem szakos diplomám mellé társadalom- és állampolgári ismeretek szakos tanári és közoktatási vezetői végzettséget szereztem. Elvárás minden pedagógustól, – 2020-tól a pontos megnevezésünk az oktató – hogy rugalmasak legyünk, megújuljunk, folyamatosan új ismeretekre tegyünk szert, fejlesszük a kompetenciáinkat. A korosztályomnak anno nagy kihívást jelentett az informatika, az internet, a sok új „kütyü” megismerése, alkalmazása. Lépést kellett tartanunk a fiatalabb kollégákkal, akik az internet és a telefonhasználat mellett nőttek fel, nekünk ezt tanulnunk kellett. Tanulmányaik során szintén a mai kor kihívásainak eleget téve készítik fel őket a 21. század kihívásaira. Mi régebben koptattuk a padot, így a korszerű ismeretekkel rendelkező fiatal kollégáktól is tanulunk. 

A gyerekek azonban frissen tartanak minket, segítenek nekünk ebben. Fiatalok között tölteni a mindennapokat eleve frissítő. Amíg az iskolában vagyok, a fiatalok arra sarkallnak, hogy fókuszban tartsam: folyamatosan van hová fejlődni. 

A kollégáimon is látom ezt az igényt, ebben a KERI tanári kara sosem szenvedett hiányt: több diplomával rendelkezők tanítják a gyerekeket, akik folyamatosan képezik magukat és vesznek részt számos továbbképzésen. Szükség van a fejlődésre. 

– Mik az elmúlt 40 év legnagyobb sikerei? 
– Úgy érzem, az iskola dolgozóival közösen eredményes munkát végeztünk, amelyet az elért szakmai sikerek igazolnak. Sikereket ugyanis csak közösen lehet elérni – éppen ezért fontos számomra, hogy a KERI-t alkotó közösség ugyanolyan befogadó és segítőkész legyen, mint amikor én kerültem ide. Iskolánk stabilitását a tantestület adja: a kollégák egy részével hosszú évek óta együtt dolgozom, de az is büszkeséggel tölt el, hogy volt tanítványaim közül többen ma már a kollégáim lettek. Évről évre nő azon diákjaink száma, akik évek, évtizedek múlva visszatérnek valahogyan. Ha nem személyesen, gyermekeik, sőt unokáik képében, akik szintén a mi iskolánkat választják. Vannak, akiknek valamelyik, vagy akár mindkét szülője iskolánkban végzett. Szakmai munkánk elismerése, hogy úgy érzik, ránk bízhatják gyermekeik oktatását, szakmai képzését. Kollégáimmal közös célunk a diákok oktatása, nevelése, az iskola jó hírének öregbítése, a versenyképesség megőrzése, a tanulási eredmény alapú szemlélet megvalósítása. Célom, hogy továbbra is olyan iskola maradjon a KERI, amely megfelel korunk folyamatosan változó kihívásainak, tanulóink korszerű ismeretek és tudás birtokában lépjenek ki az életbe, sikeresen álljanak helyt a munkaerőpiacon, a felsőoktatásban és a mindennapokban is. 

– Mi a hitvallás, ami végigkísérte az eddigi úton? 
– Szeretni kell, amit csinálunk. Tisztelni kell a diákokat, a szülőket, valamint a kollégákat. 

Fontos, hogy legyen elhivatottság, motiváció a mindennapokhoz. A beszélgetés híve vagyok, a problémákat is a megfelelő hangnemben és hozzáállással szinte minden egyes alkalommal meg lehet oldani. Nekem mindig nyitva van az ajtóm mindenki előtt. 

Néhány éve vezettük be iskolánkban a pótosztályfőnöki tisztséget. Ezért nem jár díjazás, önkéntes feladatvállalást, az osztályfőnökök munkájának segítését jelenti. Örömmel lettem én is pótosztályfőnök. Jelenleg a 12. A osztály és osztályfőnöke mellett látok el feladatokat. Ez is egy pluszkapcsolat a diákokkal, ami számomra nagyon fontos. Két évem van az igazgatói kinevezésemből, amit legjobb tudásom szerint szeretnék teljesíteni. Amit idáig kivívtunk, azt szeretném tovább éltetni, hogy a diákjaink – mind a leendő, jelenlegi és volt tanulók – büszkén mondhassák: a KERI a mi iskolánk. 

Így látta az ünnepséget a kitüntetett – A Pesti Vigadóban tartották az ünnepséget. A Himnusz felcsendülésekor elérzékenyültem, összeszorult a torkom, hevesebben vert a szívem. Csodálatos érzés volt, hogy ott lehetek. Remegő lábakkal léptem fel a színpadra, hogy átvegyem Schanda Tamás államtitkártól a kitüntetést. Majd a pezsgős koccintáskor ismeretlenként gratuláltunk egymásnak az ország összes szegletéből érkező díjazottakkal. Még mindig nehéz elhinni ezt a megtiszteltetést, a négy évtizednyi munka elismerését. Voltak nehéz időszakok, nem mondom, hogy mindig könnyű volt, de megérte. Igyekszem szívvel-lélekkel végezni a munkámat, inspirál a díj. Hazatérve is sok gratulációt kaptam. Régi tanítványoktól, ismerősöktől, még az ország másik részéből is, ami nagyon jólesik – mesélte Patakiné Slezák Ágnes.