Lenyűgöző

2022.05.15. 12:58

Fotókon a bakonyaljai tavasz színekben pompázó természeti csodái

A 18 éves császári diák, Deák István fotói mindenki számára még szebbé varázsolhatja a hamarosan búcsúzó tavaszt.

Kemma.hu

Forrás: Beküldött

Fotó: Deák István

Nyakunkon a nyár, az időjárás már teljesen azt is idézheti mindenki számára. De ne rohanjuk még ennyire előre. Kalandozzunk el egy kicsit a tavaszi természet szépségében. Ehhez Deák István, a Kisbéri Táncsics Mihály Gimnázium 18 éves császári diákjának varázslatos fotói adnak vizuális segítséget.

A 11. osztályos tanuló elmondta, hogy március óta figyelte a tavasz megújulását a megyénkben. Hozzátette, hogy az első tavaszi virág megjelenéséhez a hóvirágot köthetjük, majd ezt követően, ahogy beköszöntöttek a kellemesen meleg napok, ezzel egyidejűleg egyre több virág kezdte el a szirmát bontani. Most pedig már ott tartunk, hogy a pipacsok kezdenek el virágozni.

– Idén sikerült nekem is megörökíteni a különböző gyönyörű virágok virágzási sorrendjét egészen a mostanáig, azaz a pipacs virágzásáig. A fotókat Császáron készítettem – fejtette ki a hobbifotós, aki szerkesztőségünk számára rendszeresen küld érdekes, időjárási jelenségekről készült fényképeket is.

A virágzás sorrendje - Hóvirág-barka-ibolya-nárcisz-krókusz-hunyor-fák virágzása (méhek és lepkék szorgos munkája)-magnólia-aranyeső-jácint-babarózsa-repce-orgona-cserebogár megjelenése-tulipán-barack termés-lilaakác-búza kalászosodása-csipkebogyó virágzása-pipacs megjelenése. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában