Szabadtéri vándorkiállítás

2022.05.24. 20:10

Égből ereszkedik alá a tető: Esztergomba ért a Makovecz-oszlop

Felavatták a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) és a Makovecz Imre Alapítvány szervezésében a Kapcsolatok háza udvarán az „Ég és föld közötti építészet” című vándorkiállítás oszlop-installációját.

Walczer Patrik

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

A szabadtéri vándorkiállítás május 24-i megnyitóján Tóth Tamás Béla önkormányzati képviselő köszöntötte a jelenlévőket. Felidézte, hogy Makovecz Imre 2011-ben 75 éves korában halt meg, rengeteg alkotást hagyott maga után, emellett pedig tanítványok sokasága is jellemzi az életútját.

Az Ybl Miklós-díjas építész nagyságát szimbolizálva kijelentette: véleménye szerint az építészmérnökök nemcsak műszaki emberek, hanem egyben művészek is, ez pedig Makovecz Imrére kifejezetten igaz. Említette, hogy az ő filozófiájaként a funkció és a lelkiség találkozik a munkásságában. Rámutatott, hogy megannyi apró mozaikból épül fel a hetvenöt évig tartó életút, a darabok pedig különböző módon kötik őt egyes falvakhoz, városokhoz, tájegységekhez, az országhoz és a magyar nemzethez.

Dr. Tomka Gábor, az MNM gyűjteményi főigazgató-helyettese ismertette, hogy a Makovecz-oszlop fél éve indult útjára és már tucatnyi helyszínen járt: olyan településekre viszik el őket, ahol az építészet meghatározó jelleggel bír. Úgy véli, hogy Esztergom hazánk első városa, ezért itt van a legjobb helye az installációnak.

A négy oldalán a főbb művei láthatók és meg nem valósult tervek is helyet kaptak rajta. A monitorokon kisfilmeket nézhetünk meg azokról az ikonikus épületekről, melyek a határon túl is nagy feltűnéseket keltettek. Az avatás után a jelenlévők a Kapcsolatok háza nagytermébe vonultak, ahol vetítéssel egybekötött beszélgetést tartottak. A rendezvényen egykori Makovecz-tanítványok személyes élményeken keresztül nyújtottak betekintést a mester életébe.

Keretben: Stílus - Dr. Tomka Gábor elmondta, hogy Makovecz Imre munkásságában meghatározónak számított, hogy módja és lehetősége alapján nemcsak az anyaországban, hanem a magyar nyelvterület határon túli területeire is tervezett épületeket. Kiemelte az erdélyi vargyasi templomot, amely egyszerre régi és kortárs építmény. Ugyanakkor szerinte ez a templom valósítja meg leginkább a makoveczi célkitűzést, miszerint az alapok a földből nőnek ki és az égből ereszkedik rá a tető.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában