Fogyasztóvédelem

2022.02.10. 08:00

Mi a teendő, ha hibás az új kocsi? Komárom-Esztergomban ezen is segített a békéltető testület

A békéltető testületek tavaly több mint tízezerszer biztosítottak ingyenes vitarendezési lehetőséget a fogyasztóknak a kereskedőkkel szemben – derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményéből. Megyénkben például meghibásodott autó ügyében is született döntés.

Walczer Patrik

Fotó: Shutterstock

Amennyiben a fogyasztók jogvitába keverednek egy vállalkozással, úgy a fővárosi, illetve megyei iparkamarák égisze alatt működő békéltető testületek nyújthatnak számukra megoldást. A szervezet közvetít a felek között, ingyenes, egyszerű és gyors eljárásokat folytat le. Tavaly hazánkban több mint 1900 alkalommal született megegyezés, az egyezségi arány közel kétszeresére javult az elmúlt években. További több mint 1200 ügyben a vállalkozás és a vásárló között az eljáráson kívül jött létre megállapodás, vagy visszavonta a vevő a kérelmét. 

Dr. Bures Gabriella, a megyei békéltető testület elnöke elmondta, tavaly 231 jogvitában jártak el, melyeket 124 esetben termékek, 107 esetben pedig szolgáltatások miatt indítottak. A békéltető testületek működési hatékonyságát az úgynevezett egyezségi arány jellemzi legjobban, vagyis hogy a felek milyen arányban kötnek egyezséget a szervezet előtt a jogvitában. Többször már az eljárás megindítása is elegendő a vitás ügy lezárására. Megyénkben tavaly 70 egyezség, plusz 10 eljáráson kívüli megegyezés született, továbbá 9 esetben vonták vissza a fogyasztói kérelmet. Ez az ügyek 40 százaléka, az országos adat 30 százaléka.

A termékekre vonatkozó panaszok esetében továbbra is a szavatossági-jótállási ügyek vannak többségben, melyeknek húsz százaléka lábbelikhez kötődik. Ez az arány még mindig magas, de csökken az esetszám, egyre több megegyezés születik a felek között. Az online kereskedelemben a fogyasztók legtöbbször az elállási joguk gyakorlásának akadályozására, és az attól való elzárkózásra hivatkoznak. Sérülten érkező termékek miatt is indultak ügyek: a helytálláskor sokszor egymásra mutogat az eladó és a futárszolgálat. A bizonyítás is kérdéses.

– A fogyasztói magatartást illetően is tapasztaltunk nem megfelelően gondos magatartást, amikor is a futárszolgálattól átvett televíziót az érintett csak hetekkel később bontotta ki, ami törött volt – árulta el az elnök.

Meghibásodott a vadonatúj autó A megyei békéltető testületnek tavaly volt egy ügye egy új vásárlású Suzuki Vitarával kapcsolatban, amely két hónapon belül meghibásodott. Dr. Bures Gabriella felidézte, hogy az említett autó nem indult be, a műszerfalon több hibaüzenet jelent meg, a kocsit a márkakereskedőhöz autómentővel vitték be, ahol a hibakódokat kiütötték, néhány alkatrészt kicseréltek, az autó azonban újra és újra produkálta a hibát. A békéltető testületi eljárás során egyezség született a felek között, amelynek értelmében az eladó a személygépkocsit visszavásárolja a fogyasztótól 6 millió forint értékben akként, hogy a vállalkozás a személygépkocsi adásvételi szerződésébe bevont, abban megjelölt, a gépjármű vételárának egy részét finanszírozó pénzintézettel elszámol. A vállalkozás az egyezséget végrehajtotta. 

 Még mindig látható, hogy a vállalkozások nem mindig tájékoztatják megfelelően a fogyasztókat, így előfordulhat, hogy a vevő nem tudja, hogy kitől rendel, netán határon átnyúló vételbe bonyolódott. A megyei testület előtt több utazási jogvita is megjelent a járványhelyzet következtében. Ezek közül kiemelkedő jelentőségű volt egy bíróságot is megjárt ügy.

Egy fogyasztó a pandémia miatt visszamondta skóciai utazását, az utazási iroda azonban a felmondást nem fogadta el, és 600 ezer forint bánatpénzt számolt fel neki. A testület meglátása szerint a fogyasztó felmondása megalapozott volt, ezért ajánlást fogalmazott meg az utazási iroda felé arra nézve, hogy az összegről utazási utalványt állítson ki a fogyasztó számára. Az utazási iroda a döntés ellen fellebbezéssel élt, és bíróságon kérte annak hatályon kívül helyezését. A felperes keresetét az I. és II. fokú bíróság is elutasította, a békéltető testület ajánlását megalapozottnak találta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában