Minden eldől

2022.01.14. 17:30

Az életben maradásért párbajozik az oroszlányi bombázó az Exatlonban

Kocsis Alexandra egy bajnok társával és két kihívó lánnyal küzd meg párbajban azért, hogy folytathassa az Exatlon Hungary All Star versenyét.

Kemma.hu

Forrás: TV2 Sajtószoba

Túl vannak az Exatlon Hungary All Star versenyzői a játék második hetén, már csak a párbaj és a medáljáték maradt hátra. Az már a végjáték első felvonása után, szerdán kiderült, hogy a bajnok csapatban az oroszlányi fitnesz világbajnok, Kocsis Alexandra rendelkezik a legrosszabb statisztikával. A szabályok értelmében biztossá vált, hogy párbajozni fog.

Az oroszlányi szépség számára nem indult úgy a verseny, ahogy azt szerette volna. Az első napokban nem jöttek úgy a pontok, ráadásul egy fájdalmas kézsérülést is összeszedett. Szandi a vizes pályán a hátát is meghúzta. Az internet népe és saját csapattársai is csúnyán betámadták, taktikai sérüléssel vádolták meg. Fájdalmai ellenére hétfőn már vállalta a játékot, de könnyeivel küszködött, mert elmondása szerint minden lépésnél érezte a fájdalmat.

A fitnesz világbajnoknak a hét hátralevő részében sem sikerült nagyon javítania a statisztikáját. A végjáték első felvonását a kihívók nyerték. Mivel a bajnok csapatból Kocsis Alexandrának volt a legrosszabb az összesített eredménye, szerdán eldőlt, hogy ő a pénteki párbaj első delegáltja. 

Csütörtökön aztán fordult a kocka. A bajnok fiúk lenullázták a kihívók férfi játékosait, így megmentették lányaikat attól, hogy csak piros versenyző vegyen részt a párbajban. A végjáték második felvonása után biztossá vált, hogy a kékek legrosszabban teljesítő hölgye, Szabó-Thomka Hanna is párbajrésztvevő lesz. Az is kiderült, a szabályok értelmében még egy bajnok és egy kihívó lány fog csatlakozni Szandihoz és Hannához. Hogy kik lesznek a további párbajozók, arról a legjobb bajnok játékos Újvári Iza, és a legjobb kihívó játékos Salander Dorina dönt majd a pénteki adásban.

Szandi úgy fogalmazott a párbaj kapcsán, hogy nincs benne rossz érzés, számára inkább ez egy jó motiváció is lehet, ha sikerül visszatérnie. 

– Azért nem izgulok, mert ha tényleg van itt helyem, akkor vissza tudok jönni erről a párbajról. Ha nincs, akkor iszonyat jól éreztem magam, hogy itt lehettem ennyi időt és a legjobbakkal küzdhettem. Ezen a párbajon saját magam ellen fogok futni – mondta az oroszlányi bombázó.

Egy biztos, hogy Kocsis Alexandrának Hannán kívül még egy kihívó és egy bajnok versenyzővel kell megküzdenie. Az oroszlányi bombázó annyival még tovább javíthatja bennmaradási esélyeit, hogy a pénteki játéknapon ő bizonyul a legjobb női versenyzőnek. Ebben az esetben egy medállal gazdagodik, ami egy plusz életet jelenthet majd a párbaj során.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában