kaland

2021.11.02. 11:30

Nagypapája után nevezte el ezt a Bokodi-tavi óriáspontyot a pecás – itt az oka

Többször is egymásba botlott már a horgász és a ponty a Bokodi-tónál. A sikeres horgász legutóbb nevet is adott a chippel ellátott halnak.

Kemma.hu

Hegének nevezte el a halat a sikeres pecás

Forrás: pecaverzum.hu

Három éven belül ötször fogta meg ugyanazt a pontyot egy horgász Bokodon, írja a pecaverzum.hu. Maczali Kevin rendszeresen horgászik a Bokodi-tónál, így tett október 26-án, kedden hajnalban is, amikor igazi nagy halat sikerült elejtenie. Mint a portál írja amint megemelte a botot, és érezte, hogy a hal megindul, azonnal csónakba pattantak társával, és mentek utána.

– Általában rámegyünk a halakra több okból is. Így kíméletesebb a fárasztás és a halvesztés esélye is kisebb – mesélte a pecás a portálnak adott interjújában. – A fárasztás körülbelül 20 percig tartott. Amikor elsőnek feljött, már akkor láttam, hogy elég nagy feje van és ahhoz képest nincs akkor teste. Ismerősnek tűnt a hal, aztán a merítésnél már biztos voltam benne, hogy kivel van dolgom – részletezte Kevin a kalandot, aki azt is elmondta, hogy ezt a halat már ötödszörre fogta ki az elmúlt három évben.

– Először 2019-ben sikerült horogra csalnom, majd abban az évben még egyszer találkoztunk, már akkor 16 kiló fölött volt. 2020-ban is kétszer sikerült megfognom 17 kiló feletti tömeggel. És most ismét abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy újra a kezemben tarthattam – sorolta fel az elmúlt időszak „randevúit” kronológiai sorrendben.

Hegének nevezte el a halat a sikeres pecás (Fotó: pecaverzum.hu)

2020 nyara óta a Bokodi-hűtőtónál chippel látják el a 15 kilónál nagyobb pontyokat. Éppen ezért Kevin eltette a halat, és hívta a halőröket. Ki is derült, hogy a pontos tömege 16,40 kilónak mutatkozott a mérleg kijelzőjén.

– Mivel még nem volt megjelölve, ezért biztos, hogy több mint egy éve nem volt horgon. A halőri hitelesítés és chippelés után elnevezhettem a visszatérő vendégem. Egy igazi öreg harcosról lévén szó, így nagypapám emlékére a Hege nevet választottam – mondta Kevin.

A horgász minden évben lefotózta a halat, amelyeket visszanézve feltűnt: Hege teljesen más színben tündökölt korábban, mint most. Kevin szerint nincs ebben semmi meglepő.

– Hiába más a színé, száz százalék, hogy ugyanaz a hal. Könnyen meg lehet ismerni, mert a farka kicsit meg van törve felfelé. Valószínű, hogy egy gyerekkori sérülés lehetett. A mostani képen azért ilyen sötét a színe, mert le volt tárolva 6-7 órára, míg a halőr kiért. Azt pedig már korábban megfigyeltem, hogy tároláskor sötétebbek lesznek a pontyok. Amikor az előző képek készültek, akkor csak pár percig volt a parton – adott magyarázatot a színváltozásra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában