javaslat

2021.10.20. 19:08

Megszüntetnék a T-Szol igazgatóságát és megerősítenék az ellenőrzését is

Schmidt Csaba frakcióvezető bízik benne, hogy Szücsné Posztovics Ilona polgármester is támogatja a független képviselőkkel kidolgozott javaslatot.

B. K.

A csütörtöki közgyűlésen várhatóan döntés születik arról, hogy visszahívják a T-Szol teljes igazgatóságát. Schmidt Csaba, a Fidesz-KDNP tatabányai frakcióvezetője korábban jelezte, hogy valamennyi közgyűlési frakcióval és független képviselővel konzultációt indítanak annak érdekében, hogy konszenzusos javaslatot tudjanak tenni a tatabányai gazdasági társaságok működésének racionalizálására.

Schmidt legújabb videóközleményében elmondta: az első ilyen javaslat a T-Szol működésének átalakítására vonatkozik.

– Látjuk, hogy a T-Szol már nem kíván újabb feladatokat ellátni, ezért a meglévőket kell hatékonyabban megszervezni annak érdekében, hogy minél kevesebb közpénz felhasználásával tudja ellátni azokat. Itt a legjelentősebb lépés, hogy megszüntetjük a T-Szol igazgatóságát, hiszen jelen pillanatban ott pártkatonák vannak – közölte Schmidt Csaba.

A képviselő hozzátette, ezzel éves szinten 20 millió forintot lehet megtakarítani. A javaslat szerint egyébként a vezérigazgatói és cégvezetői pozíció továbbra is megmaradna, előbbi a gazdasági ügyekért, utóbbi pedig a műszaki ügyekért felel majd a vállalatnál.

További fontos eleme az október 21-én a közgyűlés elé kerülő javaslatnak, hogy megerősítenék a cég feletti ellenőrzést is, a T-Szol felügyelőbizottságába valamennyi közgyűlési frakció delegálna tagot. Schmidt hozzátette: bízik benne, hogy a javaslatot a megtakarítások fontosságát szintén hangsúlyozó Szücsné Posztovics Ilona polgármester is támogatni fogja.

 

Ezek is érdekelhetik