2021.03.30. 20:38
Michl József visszatért: 5500 ember oltását is bejelentette
Ismét Michl József polgármester adott videós tájékoztatást a városi Facebook-oldalon az oltási tervről és a járványhelyzetről.
Forrás: Facebook/tata Város
Mint ismert, a polgármester március 2-án jelentette be, hogy pozitív lett a tesztje. Akkor karanténba vonult, és azóta helyette Rigó Balázs alpolgármester tájékoztatta a tataiakat az aktuális járványhelyzetről. Michl József mostani bejelentkezését azzal kezdte, hogy megköszönte mindenkinek, aki érdeklődött hogyléte felől.
– Hálásan köszönöm mindenkinek az aggódást és az érdeklődést. Túl vagyok a betegségen – emelte ki.
Ezután rátért a városi járványhelyzetre, amelyben elmondta: jelenleg 72-en vannak karanténban Tatán. Kiemelte, hogy az intézményekben folyamatos a tesztelés. Március 30-án kedden 90 embert teszteltek, ebből egy bölcsődei dolgozónál mutatták ki a vírust. Ő egyébként már egy hete nem dolgozott, csak tesztelni ment be. Szerdán újabb hat embert fognak letesztelni.
Kiemelte, hogy a kormányzati programmal összhangban Tatán is elindult a pedagógusok és a bölcsődei dolgozók oltása. Szerdán 14 bölcsődei dolgozó kapja meg az oltást a Szent Borbála Kórházban. Hozzátette, hogy a városi óvodákban 52, míg a bölcsődében 53 gyereknek kértek egyébként a szülők ügyeletet.
Elhangzott, hogy ezen a héten nagy ütemben folytatódik a tatai oltóponton a tömeges oltás. A tervek szerint március 31-én szerdán 1015, április 3-án szombaton 1500, április 6-án és 7-én, jövő hét kedden és szerdán pedig 3000 tatai és környékbeli kapja meg a vakcinát.
Michl József kiemelte, hogy – ahogy eddig is kérték – mindenki vigye magával az oltáshoz a kitöltött hozzájáruló nyilatkozat. A kinyomtatott nyilatkozatot a Magyary Zoltán Művelődési Központban, az Intersparban és a Pennyben is átvehetik az oltásra igyekvők. Az időseket, mozgásukban korlátozottakat ismét buszok szállítják majd az állomásról az oltópontba mindegyik oltási napon. Mindenkit kért, hogy pontosan arra az időpontra érkezzen az oltópontra, amikorra beutalták, ezzel is segítve a folyamat gördülékenységét.
A tatai oltóponton több alkalommal szerveztek tömeges oltást. Az első alkalommal több mint 2500-an, a másodiknál 2100-an, míg a harmadik alkalommal több mint 1000-en kapták meg valamelyik vakcinát.