kitüntetés

2021.03.17. 19:05

Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott a sárisápi polgármester

A településért végzett kiemelkedő munkája elismeréseként kapta Kollár Károly a kitüntetést a köztársasági elnöktől.

Kemma.hu

Sárisáp fejlesztését, valamint a helyi értékek, hagyományok megőrzését szolgáló településvezetői munkája elismeréseként Kollár Károly polgármesternek a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozta Áder János köztársasági elnök, számolt be a település Facebook-oldala. A kitüntetés a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenység elismerésére szolgál. A polgármester az érvényben lévő veszélyhelyzet miatt későbbi időpontban veszi majd át a díjat

Mint a posztban írják, Kollár Károly 1994. óta a képviselő-testület tagjaként, majd 2006-tól a település élén, polgármesterként is maximális lojalitással szolgálja szülőfaluja, Sárisáp életét. Településfejlesztő munkájának köszönhetően Sárisáp ma a térség és Komárom-Esztergom megye innovációkra nyitott, folyamatosan gyarapodó közössége.

Az elmúlt tizenhárom esztendőben kiemelt figyelmet fordított a helyi értékek megőrzésére, a kultúra támogatására. A település fejlődésének az elődök és a felnövekvő generációk számára is példaértékű, büszkén vállalható mérföldköveit tette le.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában