Érzékenyítő kiállítás

2020.10.01. 17:35

Sérült gyerekek boldogságát mutatja be a tatai kiállítás

Érzékenyítő kiállítás nyílt a napokban Tatán, az Új Kajakházban. A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetsége (RIROSZ) fotópályázatának nyertes munkáit nézhetik meg az érdeklődők. Az egyik fotón a tatai Saci és édesanyja szerepel. A négyéves kislányról készült fotó második lett a pályázaton.

Goletz-Deák Viktória

A Saciról és édesanyjáról készített fotó második lett a pályázaton

Forrás: 24 Óra

Fotó: Goletz-Deák Viktória

A fogyatékkal élő embereknek és gyerekeknek is vannak boldog pillanatai. Ők is örülnek a jó időnek, a színes szappanbuboréknak, vagy a barátaikkal töltött pillanatoknak. Ezt szeretné megmutatni a Tatára érkezett fotókiállítás. Fejér Ágnes közelről tapasztalja, hogy sokan még mindig inkább kitérnek a sérült gyerekek elől, mint hogy leálljanak velük beszélgetni, esetleg játszani. A fiatal édesanya azért küzd, hogy lányának egy boldog és elfogadott életet biztosíthasson.

– Saci egy gondozott, problémamentes terhességből született. Ezért is sokkolt, amikor a szülőszobán kiderült, hogy súlyosan beteg. Hosszas utánajárásoknak köszönhetjük, hogy ma már tudjuk Cardio-Facio-Cután (CFC) betegsége van – magyarázza Ági, aki szerint már a kislánya arca is elijeszti az embereket.

A Saciról és édesanyjáról készített fotó második lett a pályázaton (Fotó: Goletz-Deák Viktória / 24 Óra)

– Saci betegségének része az arcdeformitás. Ha valaki ránéz, már tudja, hogy beteg. Sok embert már ez is elijeszt attól, hogy közeledjen hozzánk. A másik, nehezen elfogadott dolog, hogy Sacinak gyomorszondája van. Semmilyen ételt és italt nem hajlandó magától elfogyasztani, így a táplálását csak így lehet megoldani. Az emberek viszont félnek a szondától, zavarja őket a látványa – mondta az édesanya, aki pont ezért egy különleges fotósorozat készítését tervezi.

– Szeretném mindenkinek megmutatni, hogyan és miért táplálom így Sacit. A közösségi oldalamon több fotót és videót is megosztok, amiben bemutatom, hogy egyáltalán nem fogadja el az ételt. Muszáj megérteniük, hogy ez számunkra egy olyan mindennapi rutin, ami nélkül meghalna. Az a vágyam, hogy a gyomorszondázásról készített fotókból is nyílhasson egyszer majd kiállítás Tatán – árulta el Ági, aki hozzátette: október közepén Tatabányára viszik a RIROSZ fotópályázatának kiállítását.

Iskolát alapítanának

A Tatabányai Első Lépések Fejlesztő Központ sokat segít Áginak és Sacinak. A központban nemcsak a megfelelő fejlesztéseket kaphatják meg a gyerekek, hanem egy támogató közeget is. Sőt, most Ágival közösen egy komoly projektbe is belevágnak.

– Szeretnénk létrehozni egy olyan intézményt, ahol ezek a sérült gyerekek a napi alapellátás mellett egy helyben megkapják a szükséges fejlesztéseket is. Ezért hoztuk létre az Első Lépéseket Támogató Alapítványt, azt remélve, hogy adományokkal és pályázatokkal lehetőségünk lesz megvalósítani az álmunkat – mondta Andrási Papp Hajnalka, az alapítvány kuratóriumi alelnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában