verseny

2020.10.08. 06:11

35 kilós óriástök termett egy pilismaróti férfi kertjében

Pilismaróton a hetedik alkalommal megrendezett versenyen a legnagyobb tök díját Kiss Balázs nyerte el, akinek több mint 35 kilogrammos tök termett a kertjében.

W. P.

Forrás: Beküldött

Hetedik alkalommal rendezte meg a Retro Lady-k Tánccsoport a Mutasd meg a töködet! elnevezésű versenyt, melyen a legnagyobb, a legkisebb, a leghosszabb és a legszebb terményeket díjazták. Pintér Zsuzsanna, a csoport vezetője elmondta, hogy 2014-ben hirdették meg először a versenyt és már akkor eldöntötték, hogy a jövőben minden év első októberi hétvégéjén tartják a megmérettetést.

Az elnevezés kapcsán nem kell rosszra gondolni, mindössze arról van szó, hogy a termelők elhozhatják a kertjükben termett tököket, melyeket a Gesztenyés Helyi Termelői Piacon helyeznek közszemlére. Idén összesen tizennégy család nevezett a versenyre.

A legszebb tököt népítélet alapján választották meg: minden egyes termény kapott egy számot, a látogatók pedig egy kis cédulára felírhatták a nekik tetsző tök számát, a rendezvény végén pedig összeszámolták az eredményeket. Idén a szervezőcsapat egyik tagja, Kotolácsiné Jutka töke lett a legszebb.

A legnagyobb példány Kiss Balázs kertjében termett és 35,2 kilogrammot nyomott, míg a legkisebb tökkel Jánszki Veronika büszkélkedhet ami mindössze 52 gramm volt. Ezúttal a leghosszabb tököt is díjazták, a mintegy másfél méter hosszúságú termény egy Duna-parti idős férfi kertjéből származott. A Retro Lady-k bíznak benne, hogy hagyományként sokáig megrendezhetik még a versenyt.

Címkék#Tök#díjak

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában