Helyi közélet

2020.08.02. 18:45

A roma holokauszt áldozataira emlékeznek Esztergomban

Az esztergom-kertvárosi Szent István-plébánia udvarán beszédekkel és művészeti műsorral egybekötött megemlékezést tartanak.

Pöltl Zoltán

Forrás: Wikipedia

A Cigány Világszövetség 1972-ben hozott határozata alapján az Európai Parlament döntése értelmében 2015 óta tartják minden év augusztus 2-án a Roma Holokauszt Emléknapot, amelyet Esztergomban augusztus 3-án hétfőn 16 órakor tartanak. A kertvárosi Szent István-plébánia udvarán 2019-ben felállított Roma Holokauszt emlékműnél azok emléke előtt tisztelegnek majd, akik 1944-ben, az auschwitzi és birkenaui haláltáborokban haltak meg, mintegy háromezren. A királyvárosból mintegy harminc cigány családot hurcoltak el haláltáborokba.

Az áldozatok előtti tisztelgés hagyományához tartozik, hogy minden évben emlékeznek az egykori haláltáborok helyszínén, illetve természetesen Magyarország több településén, így többek között Budapesten a Dohány utcai zsinagógánál és a Nehru-parti emlékműnél.

A komáromi Csillagerőd szomorú időszaka: gyűjtőközpontként használták

A cigányokat 1943-tól hurcolták kényszermunkára, Magyarország 1944. március 19-ei német megszállása után pedig legkevesebb harminc gettót és munkatábort hoztak létre, ahol több tízezer romát dolgoztattak embertelen körülmények között.

Az 1944. október 15-ei nyilas hatalomátvétel után, november 2-án indult meg országszerte a roma családok szervezett deportálása németországi táborokba. A legnagyobb gyűjtőközpont a komáromi Csillagerőd volt, ahová több ezer magyar romát hurcoltak, az ott fogva tartott nők, férfiak és gyerekek a zsidó gettók borzalmait idéző körülmények között sínylődtek. Sokan Dachauba és Bergen-Belsenbe kerültek, ahol meggyilkolták őket vagy áltudományos orvosi kísérletek áldozataivá váltak.

Az idei évben tovább erősítik a megemlékezés hangsúlyát, a fővárosban szombaton a Nehru-parti emlékműnél lesz egy 24 órás virrasztás, melyet a Phiren Amenca (Járj velünk) nevű, roma és nem roma önkéntesekből álló, Európa 20 országában működő antirasszista-hálózat szervez.

Pharrajimosra emlékezve

A fentiekben jelzett Phiren Amenca (Járj velünk) nevű nemzetközi szervezet az augusztus 1-jei országos roma- holokauszt-ünnepség kapcsán többek között a következő szöveget juttatta el az MTI-hez:

„A holokauszt áldozatainak nincsen sírja, fejfája, de a nevük megemlítése lehetőséget teremt, hogy emlékezzünk rájuk. Fajtól, nemtől és nemzetiségtől függetlenül emlékeznünk és emlékeztetnünk kell az utókort arra, hogy a származásuk miatt meggyilkoltak emberek, egyének, apák, anyák, gyermekek, testvérek voltak és ekként is kell rájuk emlékeznünk, nem puszta számadatokként.” Éppen ezért augusztus 1-je szombaton 17 órától másnap 17 óráig szünet nélkül olvasták fel a vészkorszak idején a koncentrációs táborokban meggyilkolt több mint 12 ezer roma áldozat nevét.

Az európai cigányságot érintő holokauszt roma áldozatainak számát csaknem kétszázezerre becsülik a történelemkutatók. Az esztergomi roma holokauszt áldozatok pontos száma nem ismert, egyes becslések szerint a királyvárosból mintegy harminc cigány családot hurcoltak el haláltáborokba.

Az Esztergomi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett hétfői eseményen többek mellett beszédet mond Sztojka Attila, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója és Góman János, az Esztergomi Roma Önkormányzat elnöke. A programban részt vesz a Befogadó Társadalomért Egyesület művészeti csoportja, akik verses összeállítással emelik az emlékezés fényét.

A roma társadalom külön kifejezést használ a holokausztra, a pharrajimos az elnyeletést, az elpusztítást is jelenti. Ezt a szót az esemény meghívójára is kiírták. Az esztergom-kertvárosi roma holokauszt eseményen mindkét himnusz, a cigány és a magyar is elhangzik.

(Borítókép: Roma fogvatartottak német fogvatartóik utasítását várják

Lengyelországban, a belzeci koncentrációs táborban,

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában