kirándulás

2020.03.29. 11:30

Otthonról is gyönyörködhet a Kőpite mesés panorámájában

Igazi kikapcsolódást tud nyújtani a tavaszias időben a túrázás, főleg, ha olyan látvány tárul elénk, mint a dunaalmási Kőpite 292 méter magas csúcsán.

Krupánszki Máté

Forrás: Kemma.hu

Fotó: Krupánszki Máté

Nehéz napokat élünk ebben az időszakban, hiszen világszerte olyan ellenséggel kell harcolnunk, amely láthatatlan, mégis korlátozza az eddig jól megszokott életünket. A felelősségünk most még nagyobb az élet minden területén. Ez a teher pedig óriási, így még nehezebb kiszakadni a borongós, fásult hétköznapokból. A kormány rendeleteinek értelmében a kialakult járványügyi helyzetben jócskán korlátozódtak a kikapcsolódási lehetőségek.

Még a veszélyhelyzet kihirdetése előtti napokban ragadtam túrabakancsot pár barátommal és ellátogattunk a dunaalmási Kőpitéhez. Még most is jó visszanézni az ébredő természetről készített fotókat és visszagondolni az élménydús túrázásra. Átsétálva a falun, kiérve az erdő széléhez mintha más világ fogadott volna bennünket. Megszűnt a zaj, csak a lágy szellő fákat simogató énekét lehetett hallani. Jó volt pár pillanatra elcsendesedni és csak hallgatni a madarakat, zümmögő méheket, bogarakat.

A természetvédelmi területnek számító erdőségben húzódik az ország leghosszabb római kori útja. Az úton sétálva tábla is jelzi, hogy az egykori forgalmas és fontos út vízáteresztő kis alagútját rejti az erdő. Nem sokkal odébb pár éves, sajátos felfedezésünket szoktuk évről-évre csodálni, amely nem más, mint egy fa tövében magasodó hatalmas erdei hangyaboly. Mindig jó kicsit szemlélni, hogy ezek a kis szorgos állatok miként tevékenykednek és élik életüket sajátos, de annál inkább rendezett szabályok szerint.

A kaptatón felfelé haladva mindenütt virít és illatozik az ibolya. Le sem tagadhatná a természet, hogy beköszöntött a tavasz. A keréknyomban kényelmes bogarak cammognak, a virágokon méhek pihennek. A domb tetején magasodó vadászles recsegő hangját hallani csak néha. Egy kis mászást után végre felértünk a 292 méter magas csúcsra.

Kedvelt túrahely, így nem volt meglepő, hogy megérkezésünkkor többen is sétáltak és nézelődtek a domb tetején. Az elmúlt évek során pavilon is épült a tetőre, így eső esetén védett helyre is lehet vonulni. A kihelyezett asztalnak és padoknak köszönhetően pedig jóízűen lehet falatozni és akár sütögetni is.

Kisétálva a kilátóhoz csodás látvány tárul elénk. Hatalmas táblaasztal jelzi, hogy a távolba pillantva milyen természeti kincsekben gyönyörködhetünk. Tündöklő pompájában kanyarog a Duna, amelyen a néha elhaladó kompok parányi bogárként araszolnak. A Ferencmajori halastavak is igazán nagyszerű látványt nyújtanak, de a távolt szemlélve felfedezhetjük még a Gorba-tetőt, az Öreg-Kovács-hegyet-et, sőt a messziségben még a Pannonhalmi Főapátságot is.

Itt igazán fel tud töltekezni az ember és ki tudja zárni a rohanó világ szeszélyes zaját, hogy aztán sokkal tudatosabban és felelősségteljesebben vethesse be magát a kialakult, kissé korlátozott, többet követelő mindennapokba.

Természetesen a legfontosabb, hogy most ebben a helyzetben otthon maradjunk és csökkentsük a személyes érintkezést minimálisra, hiszen így tudjuk a leginkább hatékonyan megállítani a vírus gyors terjedését. A szombattól érvénybe lépett kijárási korlátozás értelmében azonban továbbra is végezhetünk egyéni szabadidős sporttevékenységet, illetve szabadidős célú gyaloglás okán is elhagyhatjuk otthonunkat. A legfontosabb, hogy a másfél méteres távolságot tartsuk egymástól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában