féléves munka

2020.03.29. 06:44

Egyetemi hallgatók dolgoznak ki városrehabilitációs tervet Dorogon

Építésztörténeti szakon tanuló hallgatók féléves munkaként közterület-rehabilitációs tervet dolgoznak ki Dorog átalakuló városrészével kapcsolatban. Dankó Kristóf alpolgármester, a település főépítésze szeretné, ha az egyetemisták a képviselő-testületnek és a dorogiaknak is bemutatnák elképzeléseiket.

Walczer Patrik

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

Nemrégiben látogattak el a városba a Budapest Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának harmadéves hallgatói, akik a februártól májusig tartó időszakban formába öntik a településrendezéssel kapcsolatos ötleteiket és javaslataikat. Dankó Kristóf főépítész elmondta, hogy egyik kollégájával egyeztettek és többször felvetődött gondolatként, hogy féléves tervként akár Dorogon is tevékenykedhetnének az egyetemisták.

– Először két egyetemi oktató utazott el Dorogra, hogy megnézzék, milyen lehetőségek lennének a hallgatókra nézve. Az adottságok mellett a városfejlesztési koncepciónk is tetszett nekik – jegyezte meg.

A közelmúltban a hallgatók is felkeresték a várost, majd Dankó Kristóf vezetésével körbejárták az átalakulóban lévő településrészeket. A tanszék vezetője és a diákok egyértelműen a Dorogi József Attila Művelődési Ház – vasútállomás – Hantken Miksa utca – kálvária tengelyének rendezését tűzték ki célul.

Érintették a decemberben felavatott Reimann Bányászattörténeti Miniverzum környékét, a séta közben pedig a főépítész beszélt a vendégeknek a város identitását meghatározó hagyományokról, Dorog történetéről és városképéről is. Dankó Kristóf szerint már az nagy dolognak számít, hogy egy nívós egyetem hallgatói vizsgálják meg a várost és az ötletelés közben akár közlekedéstechnikai és közlekedésbiztonsági szempontból is hasznos javaslatok születhetnek. Mivel az új intermodális csomópont miatt átalakul a vasútállomás környezete, a féléves projektmunka eredményei akár az önkormányzat javára is válhatnak.

– A hallgatóknak megmutattuk a művelődés ház mellett található Otthon téri futópályát, a Jubileum teret is. Felmentünk a kálváriához, hogy megnézzék a várost felülről, de a Palatinus-tónál is jártunk. Azért is jó volt ez az alkalom, mert sokakkal megismertethettük Dorogot – mondta.

Kesztölcöt is feltérképezték

A Szent István Egyetem és a kesztölci önkormányzat együttműködési szerződésének köszönhetően tájépítész szakos hallgatók járták végig a települést és képzelték el a jövő Kesztölcét. A diákok csoportokra osztva térképezték fel a terepet: egyesek a turizmus vonalat emelték ki és még egy borutat is elképzeltek. Egy másik csapat a déli településrész megújításának lehetőségeit vitatta meg, kiemelten foglalkozva a zöldfelületek fejlesztésével. De az egyetemisták az Erzsébet park, az Egészségház és a volt lencsehegyi üzem területét is újratervezték, utóbbinak hasznos funkciót is adtak. A terepmunka bizonyította, hogy mind a helyiek, mind pedig az egyetemisták számára hasznos lehet az együttműködés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában