fejlemény

2020.01.10. 11:40

Tíz és fél órás műtéten esett át súlyos Crohn-beteg Laura

Az ácsi édesanyát, Taubitz Laura tíz és fél órás műtéten van túl. Az édesanyát Németországban kezelik.

Körtvélyfáy Dina

Taubnitz Laura februárban adott életet kislányának, most azonban az életéért küzd ő is és szerettei is. A chron-betegség miatt került szörnyű állapotba.

Forrás: Facebook

A Crohn-beteg édesanya, Laura férje tájékoztatta a felesége gyógyulásáért szorítókat, hogy Laurát Münchenben sikeresen megműtötték január 8-án szerdán. Az édesanya az ünnepeket otthon, szerettei körében tölthette. A kislányuk, Alíz bár hónapokig nem találkozhatott anyukájával, de mindig örül és mosolyog Laurára.

A betegségről

A Crohn-betegség egy krónikus gyulladásos kór az emésztőrendszert támadja meg, többnyire a vékonybél és vastagbél érintett, kiterjedhet a gyomorra is. A gyulladás a bél kilyukadásához, fekélyekhez, sipolyképződéshez, gyulladásos tályogokhoz vezethet. Laura 2006 óta szenved ebben a betegségben. 2019 februárjában életet adott kislányának, Alíznak, azonban az anyuka állapota azóta folyamatosan rosszabb lett. A Crohn-betegség teljesen eluralkodott rajta, műtétek sora és szepszis következtében drasztikusan leromlott az állapota.

Laurát január első napjaiban szállították át Németországba, a müncheni útra édesanyja kísérte el. A kórházban családi szobában helyezték el a lábadozás idejére, amely Németországban nem jár plusz költséggel. A beavatkozástól azt várják, hogy megkönnyítse a fiatal nő életét, aki reményei szerint így több időt tud majd eltölteni kislányával.

A tehermentesítő műtétet (amely jóval bonyolultabb volt a tervezettnél) dr. Igors Iesalnieks végezte. A műtét 10 és fél órát vett igénybe, de minden jól sikerült. Most a vizsgálatok, a parenterális, emésztőrendszert kikerülő mesterséges táplálkozás beállítása és a lábadozás következik. A férj, Molnár Tibor azt írta, nem lesz veszélytelen ez az időszak sem, mindig bekövetkezhet váratlan esemény, de muszáj hónapoknak eltelnie a következő és remélhetőleg az utolsó nagy műtétig. Igors professzor véleménye az, hogy a nagy műtét után teljes és egész életet élhet, persze kontrollra és utókezelésre egy ideig szükség lesz.

Összefogás segítette

Laurának több millió forintot gyűjtöttek már a megye és az ország több pontján jótékonysági hangversenyeken, sütivásárokon, futásokon. Az édesanya állapotával, a család jelenlegi helyzetével, a felajánlásokkal kapcsolatban a Facebookon egy csoportot, valamint egy oldalt is létrehoztak, ahol naprakészen számolnak be a fejleményekről.Az édesanya és családja továbbra is szívesen fogadja az adományokat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában