reformok

2019.11.20. 19:11

Megyénkben is sikeres a munkaerőpiaci modellprogram

A modellprogram révén a 4900 megyebeli álláskereső közül, már az elmúlt két hónapban, több mint 100 embernek találtak új munkahelyet. 

Petrik József

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

Szeptember-októberben szűkebb hazánk is bekapcsolódott abba az országos, egységes eljárási renden alapuló modellprogramba, amely a munkaerőpiaci reform megvalósítását, felgyorsítását szolgálja. Továbbá a kormányhivatalok, foglalkoztatási főosztályának, illetve a járási hivatalok osztályainak hatékony átalakulását eredményezik. Egyebek mellett erről is szó esett azon a tájékoztatón, amelyet szerdán Tatán tartottak, az Old Lake Golf és Konferencia Hotelben.

Az eseményen részt vett Bodó Sándor pénzügyminisztériumi államtitkár, dr. Kancz Csaba kormánymegbízott, továbbá dr. Karakó László miniszteri biztos.

A kormánymegbízott kiemelte, hogy megyénkben a munkanélküliségi ráta alig 2 százalékos, amely az elmúlt 9 esztendőben tapasztalható folyamatos gazdasági növekedés, valamint fejlődés eredménye is. A szűk két hónapja elindult modellprogram során szerzett eddigi tapasztalatok pedig egyértelműen kedvezőek. A kormányhivatal igyekszik felkutatni az álláskeresőket, miközben a munkáltatók igényeit is figyelembe veszi. A programnak köszönhetően a 4900 megyebeli álláskereső közül, már e két hónap alatt, több mint 100 embernek találtak új munkahelyet.

Bodó Sándor államtitkár, a megyénkben is elkezdett modellprogram kapcsán arról szólt, hogy a nyolc–kilenc év alatt óriási utat „járt be” a munkaerőpiac. Napjainkban már több mint négy és félmillióan dolgoznak, ami a foglalkoztatást növelő intézkedésekkel is szorosan összefügg.

További részletek a 24 Óra november 21-i számában!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában