jelentkezz

2019.08.14. 13:45

Íme az első három lány, aki bejutott a Tündérszépek fotózására

Elkezdődött Tündérszépek behívása a megyei fordulót megelőző fotózásra, de még nem késő, ha te is meg akarod méretni magad!

Sz. A.

Már javában zajlik a Tündérszépek jelentkezőinek előzsűrizése, és így a megyei fordulót megalapozó fotózásra is elkezdtük behívni a lányokat. Nézd meg, kik kaptak már meghívót, és ne feledd: ha időben jelentkezel, te is biztosíthatod a helyed a szeptemberi mezőnyben, amelyben 30 lány kaphat helyet. Tavaly majd' háromszoros volt a túljelentkezés, és 10+1 jó okunk is van arra, hogy miért nem szabad kihagyni tévéshow-val záródó szépségversenyünket.

Lépj ki velünk a rivaldafénybe!

Értékes nyeremények, felkészítő tábor és tévéshow várja a legszebbeket, januárban pedig az is kiderül, Komárom-Esztergom megye adhatja-e az ország következő Tündérszépét. Mutassuk meg, hogy nálunk élnek a legszebb lányok! Jelentkezz vagy buzdítsd a nevezésre tündérszép barátnődet! Komárom-Esztergom megyében az itt élő, itt született vagy itt tanuló 16-30 év közötti hölgyek jelentkezhetnek.

A fotózáson teljes portfólió-anyagot készít a versenyzőkről Dallos István fotóművész, de saját portfólióval is lehet nevezni. Hamarosan be is mutatjuk azokat a lányokat, akik saját fényképekkel neveznek be a nívós, álomutazással és egyéb értékes nyereményekkel is kecsegtető versenyre, de most azt a három lányt mutatjuk be nektek, akik a fotózásra kaptak meghívást.

Fontos tudni, hogy az idén a megyei fordulóból a szakmai zsűri három, a közönség pedig egy hölgyet juttat tovább, valamint hogy a jelentkezők már figyeljék a mailfiókjukat, hiszen már érkeznek az értesítések arról, hogy bekerültek-e a fotózásra.

Íme tehát az első három lány, aki meghívást kapott a Tündérszépek 2020 Komárom-Esztergom megyei fordulójának fotózására. Ketten közülük már az első szezonban is részt vettek, ezúton is köszönjük nekik a bizalmat és a hűséget, ígérjük, idén is legalább olyan jó hangulatú lesz a fotózás, mint legutóbb, és remek képeket készítünk majd rólatok. Teljesen új versenyző azonban a 23 éves Méhész Bernadett, aki Vértesszőlősről nevezett a Tündérszépekre. Amikor felhívtuk, nem is tudta palástolni örömét, hogy bejutott. Azt is elárulta, hogy azért jelentkezett a szépségversenyre, mert az első szezon az olvasottak, látottak alapján megtetszett neki.

A komáromi Kovács Veronika az előző szezonban is kameránk elé állt, most pedig visszatér
A vértesszőlősi Méhész Bernadettnek az első Tündérszépek tetszett meg annyira, hogy most jelentkezzen
A rédei Vitáris Dorina Dalma még újabb arcát mutatná meg a Tündérszépek 2020-ban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában