ünnepélyes alkalom

2019.03.29. 17:30

Legnagyobb adózóit köszöntötte Tata (fotók)

Formabontó bejelentéssel kezdődött a nagyadózók idei köszöntését megcélzó rendezvény: Michl József polgármester külön kiemelte azt a három céget, amiknek fontos szerep jutott a település további fejlődéssel teli életében.

Wágner Zsanett

Forrás: 24 Óra

Fotó: D. I.

A hagyományoknak megfelelően a város vezetése az idén is vendégül látta Tata legnagyobb adózóit. A nagyadózók köszöntésének a Kiss Hotel adott otthont, ahol Michl József üdvözölte a megjelenteket. Az idén, az ünnepélyes alkalom fénypontjaként a polgármester külön kiemelt három céget, amik képviselői beszámoltak az elmúlt esztendő üzleti sikereiről.

Ezek a vállalatok a város adófizetőinek körében megnőtt szerepével hozzájárultak a település jelentős mértékű fejlődéséhez, valamint az itt élők komfortérzetéhez. Ők, a Derik Hungária Biztonságvédelmi és Magánnyomozó Kft., a Güntner -Tata Hűtőtechnika Kft., valamint a Taigetosz Kft., ami gépek, berendezések nagykereskedelmével foglalkozik.

A városvezető a település legerősebb, és legtöbb embert foglalkoztató cégeinek vezetői mellett köszöntötte többek között Bencsik János országgyűlési képviselőt, dr. Kancz Csaba kormánymegbízottat, Popovics Györgyöt, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnökét, Ströcker Zoltánt, a járási hivatal vezetőjét a képviselő-testület tagjait és az önkormányzat munkatársait.

Ezután Michl József a tatai vállalkozók, a városi bevételekben, a költségvetés egyensúlyában betöltött fontos szerepét méltatta. Az önkormányzat több mint 10 milliárd forintos bevételeiből finanszírozza a város működési és felhalmozási kiadásait. Ennek pedig a 21 százaléka a helyi adókból származik.

A bevezető gondolatokat követően Lőrincz Álmos fellépése következett. A tehetséges tatai fiatal két dallal köszöntötte a megjelenteket.

További részletek a 24 Óra március 30-i számában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában