segítő társ

2019.01.16. 20:00

Így nevel a labradorjából vakvezető kutyust az esztergomi család

A kutya az ember a legjobb barátja, ami különösen igaz, ha vakvezető ebről van szó.

Walczer Patrik

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

Az esztergomi Speier család egy kölyöknevelő programban vesz részt, amelyben egy labrador kutya nevelői lettek: az állat az ő segítségüknek köszönhetően később egy látássérült személy méltó társa lehet.

A Speier család az egyik női magazinban olvasott arról, hogy a budapesti Hajógyári-szigeten nyílt kölyöktalálkozót hirdetnek. Az eseményre akkor nem tudtak elmenni, de egy ismerősüknek köszönhetően megismerkedtek a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskolával és annak kölyöknevelő programjával.

Speier család egy kölyöknevelő programban vesz részt (Fotó: W. P. / 24 Óra)

– Részt vettünk egy találkozón, ahol a nevelőgazdák kutyás tapasztalatait mérték fel. Kipróbálhattuk azt is, hogy milyen, amikor egy kutya vezet: bekötötték a szemünket, meg kellett fognunk a hámjukat, majd utasítások alapján vezettek minket – mondta Speier Sára, akinek családjához nyolc hetes korában került az eb.

A család Kürtös neveléséhez minden segítséget megkap a kiképzőktől. Minden hónap első vasárnapján kölyöktalálkozót szerveznek, ahol a programban részt vevő ebek és a már képzés alatt álló kutyák találkozhatnak. Ezek mellett „házi feladatokat” is kapnak a családok, amelyeket kimondottan otthon kell gyakorolni a kölykökkel.

– Fontos, hogy nyugodt maradjon, ha tömegben, forgalmasabb helyen vezeti a gazdáját – avatott be minket a tanítás rejtelmeibe Speier Sára.

A család tudja, hogy bár fájó lesz a búcsú, Kürtös minden bizonnyal jó helyre fog kerülni, hiszen egy látássérült ember hűséges, ragaszkodó társaként éli majd az életét. Ez pedig igazi felelősség.

Mire képes egy vakvezető kutya?

A nevelőszülők és a kiképzők segítségével speciális nevelésben részesített kutyák megtanulják, hogy amikor rajtuk van a hám, akkor a gazdájuk mellett maradnak és egyenletes tempóban vezetik őt. Képesek megállással jelezni a lépcsőket, a járdaszéleket és a fellépőket, de azt is megtanítják nekik, hogy a gyalogos-átkelőhelynél jelezzék a gombot.

A kölyöknevelő programban szereplő ebek rendszeresen orvosi vizsgálatokon vesznek részt. Amennyiben minden kritériumnak megfelelnek, 12–15 hónapos korukig maradnak nevelőiknél, majd a kiképzőkkel töltenek el 4–6 hónapot. Sikeres közlekedésbiztonsági vizsga után pedig látássérült személyekhez kerülnek és addig látják el feladatukat, amíg csak bírják.

Rendkívül intelligens és emberszerető

Az egyik legnépszerűbb kutyafajta a kanadai Új-Fundlandról származik és széles körben a 18–19. században vált ismertté. Akkoriban a tengeri halászok segítőjeként tevékenykedett, hiszen természetüknél fogva képesek voltak arra, hogy megfogják a halakat. Manapság több, speciális területen is alkalmazzák őket.

Gyakran kábítószer-keresésre, katasztrófánál a romok alá szorult emberek felkutatására, vízimentésre is megtanítják a labradorokat, de terápiás és vakvezető kutyát is szívesen faragnak belőlük. Rendkívül intelligens és emberszerető fajtaként tartják számon, ezért viszonylag könnyen nevelhető. Őrző-védő munkára azonban nem alkalmas, hiszen az agresszivitás hiányzik belőle.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában