családbarát munkahelyek

2018.11.29. 17:40

Visszatérés a munkaerőpiacra: a nők karrierjéről szólt a konferencia Tatabányán

Állásbörzét tart csütörtökön az Edutus Egyetemen a mÉrtékadó Nők Társasága. Helyi cégek is érkeztek az eseményre, ahol bevált, magánéletbarát munkahelyi gyakorlataikat mutatták be.

Körtvélyfáy Dina

Forrás: 24 Óra

Fotó: H. B.

A családbarát munkahelyekről szóló konferenciát Ádám Katalin, a mÉrtékadó Nők Társaságának elnöke nyitotta meg. Elmondta, alakulásukkor az volt a céljuk, hogy megszólítsák az itt élő nőket, és segítsenek nekik abban, hogy mindannyiuknak meglegyen a maximális önbizalma, amelynek köszönhetően jól érezhetik majd magukat.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatán indulva azt is szeretnék elérni, hogy a nők könnyebben visszatérhessenek a munkahelyükre a gyerekvállalás után, gördülékenyen kialakuljon a család és a munka közötti egészséges egyensúly.

Folyamatos tréningekkel segítik a hölgyeket (Fotó: H. B. / 24 Óra)

A Dózsakertben nyílt mÉrtékadó Család és Karrier Központban folyamatos tréningekkel, oktatással igyekeznek segíteni a hölgyeknek, legalább hatvanan pedig külön tanácsadáson is részt vettek. A visszajelzések is pozitívak, többeknek sikerült már elhelyezkedniük a munakerő-piacon. A gyermeküket egyedül nevelő szülőkre ugyancsak kiemelt figyelmet fordítanak.

Ádám Katalin szerint az lenne az ideális, ha párok jönnének el előadásaikra, mert hiába adnak tanácsot a problémájával hozzájuk forduló édesanyának, ha annak megoldási lehetőségét nem tudja jól átadni otthon. Hozzátette, sokaknál jellemzőek a kommunikációs problémák: családon belül és a munkahelyek, munkavállalók között is.

További részletek a 24 Óra november 30-i számában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában