2018.11.10. 11:30
Klubfoglalkozás várja a komáromi anyukákat a szőnyi Kemencés Házban
Anyukák, akik… címmel indult október végén klubfoglalkozás a szőnyi Kemencés Házban, ahol a szülők megosztják egymás között tapasztalataikat és megszerzett tudásukat.
Fotó: N. T./24 Óra
Új klubfoglalkozás indult nemrég a szőnyi városrészen található Kemencés Házban, ahova minden szülőt szeretettel várnak. Az első foglalkozás címe „Anyukák, akik speciális étrendű gyermeket nevelnek” volt. Schmelczné Bajmóczi Ildikó, a foglalkozás vezetője elmondta, hogy a Kemence Hagyományőrző Gasztro-kulturális és Közösségfejlesztő Egyesület egy klubrendszerben működik, ez az alapja mindennek.
– Az alapító tagok olyan foglalkozásokat indítottak kezdetben, amihez értenek, erre épült az egész rendszer. Azonban, ahogyan érkeztek a különböző foglalkozásokra az érdeklődők, egyre több olyan dolog került az előtérbe, amelyre valós társadalmi igény van.
Mi biztosítjuk ehhez a helyet – emelte ki Schmelczné Bajmóczi Ildikó. Korábban merült fel a gondolat egy anyukában, hogy ő speciális étrendű gyermeket nevel, ami nagy kihívás elé állította, hiszen számos dolognak kellett utánajárnia.
– Az elmúlt időben született gyermekek többsége szenved egy vagy többféle ételallergiától, és azt a tudást, amit megszereztem, szívesen megosztom másokkal és szívesen fogadok el a többi szülőtől is tapasztalatokat – mondta Molnárné Hódosy Zsuzsanna, a foglalkozás kezdeményezője. Az első alkalommal elhatározták, hogy kéthavonta jönnek majd össze. A következő foglalkozást pedig december 21-én tartják.
Több éves hagyomány már a karácsonyváró játszóház
A következő foglalkozás apropója a Szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házban rendezett Ünnepeljünk együtt elnevezésű falukarácsony. Többéves hagyománya van már a városrészen annak, hogy a Szőnyi Kulturális Egyesület megrendezi a szokásos karácsonyváró játszóházat a gyerekeknek és a kézműves foglalkozást a felnőtteknek, melyre nemcsak a településrész lakóit, hanem egész Komáromot várják a szervezők.
Az ünnepi műsor után az egybegyűlteket ilyenkor teával, bejglivel és forralt borral kínálják a szervezők. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakoznak idén az anyukák, akik olyan speciális süteményeket készítenek majd, amelyeket bárki megkóstolhat, olyanok is, akik esetleg ételallergiában szenved.
A közösségi médiában is jelen vannak
A foglalkozáson résztvevők létrehoztak egy Facebook-csoportot is, Mentes Kemencések Klubja elnevezéssel, amelyben számos egészséges receptet megosztanak az érdeklődőkkel. Bár a csoport zárt formában működik, azért szeretnék, ha minél több érintetthez eljutna a megalakulásuk híre. Emellett elkészítették a jövő évi programtáblázatukat is.
Számos előadással készülnek majd 2019-ben, több vendégelőadót is hívnak, egyebek közt dietetikust, belgyógyászt és gasztroenterológust is, akik hasznos tanácsokkal látják majd el a szülőket. Emellett nem maradhat ki a sütés-főzés a programok közül. A szervezők várják az érdeklődőket a foglalkozásokra, amelyekről több fórumon is értesítik a komáromi szülőket.