Felbecsülhetetlen értékű Tatabánya két vízbányája

Felsőgallán, a megyeszékhely városrészének keleti végén található a XIV/A vízakna, festői környezetben. Mielőtt elindultunk a mélybe, Kis Gergő, az Északdunántúli Vízmű Zrt. Víztermelő Bányaüzemének vezetője tartott rövid „eligazítást.” – Ilyenkor mindenkinek át kell öltöznie, nincs kivétel. Az ing, kantáros nadrág, zakó, esőköpeny, gumicsizma, sisak, lámpa kötelező. És persze az önmentő készülék, és a nyilatkozat aláírása arra az esetre, ha váratlan dolog történne. Egy vízbetörés esetén például azonnal a felszínre megyünk. Ha a kas nem működik, akkor a készülékből nyerhető oxigén kitart addig, amíg a 80 emeletnyi magasságba feljutunk az erre a célra készült menekülő létrán. Ez körülbelül ötven percet jelent. Ha sietünk…

Szerencsére nem történt baj, nem kellett sietnünk. Végig tudtuk követni, közben hallgatva a magyarázatot, hogy az Európában is egyedülálló vízbányából hogyan kerül a kiváló minőségű karsztvíz a felszínre.

– Az egyik szemünkkel előre nézzünk és felfelé, hogy ne üssük be a fejünket, a másikkal lefelé, hogy ne lépjünk a sínekre, ne csússzunk meg – magyarázza mosolyogva Varga Sándor műszaki munkatárs, miközben éppen egy koppanást hallok a sisak irányából, de nem fájdul meg a fejem. Később szerepet kap az esőköpeny is, amikor egyre beljebb érünk, egyre több víz érkezik fentről. Odáig nem megyünk, ahol már a víz az úr: arra a területre a tizenöt fúrólyuk nyúlik be. Lesznek újabb próbafúrások is. Utunk során találkoztunk a gátőrrel, majd később a szivattyúkezelővel. Meglepetésünkre kiderült, hogy előfordul olyan időszak – például a mostani – amikor csak ők ketten vannak a föld alatt.

– A gépek folyamatosan dolgoznak, arra kell figyelniük, hogy meghibásodás esetén intézkedjenek – mondja a bányaüzem vezetője a szivattyúkamrában, amely egyszerre víz- és tűzveszélyes hely. – Gyakran jönnek le a karbantartó kollégák, hiszen cserélni, javítani való mindig akad. Ezt általában önerőből oldjuk meg. Legutóbbi nagy munkánk az egyik ivóvízvezeték szakaszának cseréje (DN500). Összetartó, rutinos a csapat, vigyáznunk kell magunkra, egymásra, és arra, hogy a berendezések megfelelően, biztonságosan működjenek. Bányászoknál ez természetes.

A két vízaknánál összesen 84-en dolgoznak. Kicsi a fluktuáció ebben a ma már különlegesnek számító szakmában, pedig a csábítás egyre nagyobb. Ugyanakkor fontos, hogy legyen megfelelő utánpótlás: keresik az alkalmas fiatalokat, akiknek biztos a jövője, ha ezt a pályát választják.

– Tudja a tulajdonos magyar állam és tudják az ÉDV vezetői, hogy felbecsülhetetlen értékű kincs a mi két vízbányánk – hangsúlyozza Kis Gergő. – Jelenleg 40 000 köbméter/nap a vízmennyiség amit a felszínre tudunk emelni a XIV/A vízaknán, a tervek szerint ezt fel szeretnénk emelni 75 000-re. Így az ellátási terület csaknem a duplájára növekedhetne. Napjainkban a vízaknák öt város – Tatabánya, Tata, Oroszlány, Kisbér, Zsámbék, valamint számos kisebb település, község – köztük Fejér és Pest megyeiek is – mintegy 250 000 lakosának, intézményeinek és ipari üzemeinek vízellátását biztosítják.

– A függőleges akna falazatából és a vágatokból bányatérségbe bekerülő vizeket összevezetve úgynevezett zsompokba gyűjtjük – mondja a „melléktermékről” Varga Sándor. – Szivattyúval a felszínre juttatjuk, ahonnan 3-4 köbméter/perc mennyiségű csurgalékvíz kerül egy mesterséges vízelvezető árkon keresztül a Galla-patakba. Egyébként éves átlagban ez adja a patak vízhozamának nagyobb részét.

Megnéztük a húsz évvel ezelőtt épült búvónyílásos vagy búvócsöves gátat is, amelyen keresztül nyomócsöveken át érkezik a karsztvíz. A nyomásellenőrző műszer segítségével leolvashattuk a víznyomást, amely jelenleg 9 bar körüli érték. Ez azt jelenti, hogy a bánya fölött hatalmas, mintegy 90 méternyi magasságú víztömeg van. Várhatóan elegendő legalább a következő hatvan esztendőre, hiszen az a víz, ami most a csapokból folyik Tatabányán, Oroszlányban és a többi településen, hat évtizeddel ezelőtt hullott le a környéken csapadék formájában, és került egyre mélyebbre, az üregekbe.

A bányajárás után elsétáltunk a két 1000 köbméteres és a két 5000 köbméteres medencéhez, ahová klórozás után megérkezik nap mint nap a föld mélyének kincse. Ezekből hosszú, föld alatti vezetékhálózaton indul tovább a célja felé. A vízszállítás útvonala nagyrészt gravitációs, a szintkülönbségeknél nyomásfokozókkal. Erről az aknáról a Tatabányai és a Budakörnyéki Vízmű Üzemhez tartozó fogyasztókat látják el, valamint intézményeket, ipari létesítményeket. Több ezren kóstolhatták már meg a közvetlenül a telephelyen a kiemelt kristálytiszta vizet. A neve Vértesi Ásványvíz, megfelel az Európai Unió szigorú minőségi előírásainak. Búcsúzóul mi is ezzel koccintottunk.

Megújult a síkvölgyi XV/C vízakna

A másik vízakna, a XV/C jelű Tatabánya bánhidai városrészében, Síkvölgyön található. Két évvel ezelőtt fejeződött be itt egy nagyberuházás, amelynek köszönhetően megújult. Két új fúrólyuk létesült, épült egy vastalanító, megtörtént az összes cső, szerelvény és a szivattyúk cseréje. Innen Oroszlányba, Kisbérre és még 30 községbe jut el a kiváló minőségű víz, az átlagos fogyasztás 10 000 köbméter körüli. Érdekesség, hogy csak délelőttös műszakban ellenőrzi lent személyzet, délután, éjjelenként és hétvégéken gyakorlatilag „automatizálva” működik – persze a külszínen ellenőrzik a szakemberek a folyamatokat.