2018.07.21. 15:15
Örömteli találkozások immáron két évtizede
Húsz év hosszú idő. Hát még akkor, ha ezidő alatt végig fent kell tartani az örömteli, felhőtlen viszonyt. Úgy látszik, nekik sikerült.

Lovaskocsizás is szerepelt a programok között
Fotó: Hantos
Húsz éve ápol testvérvárosi kapcsolatot Bábolna és a Felvidéken található Hidaskürt. A két település önkormányzata és lakosai is jó viszonyt ápolnak egymással, ennek köszönhetően a két óvoda között is szoros kötődés alakult ki az évek során. Az intézmények vezetői már két éve szerveznek közös programokat.
Hidaskürt csaknem száz százalékban magyar nemzetiségű, ezért az óvodások számára kiváló lehetőség tanulásra, fejlődésre és ismerkedésre. Nemcsak a gyermekek, de a hozzájuk csatlakozó felnőttek is jobban megismerhetik a másik települést, annak múltját és kultúráját, valamint óvodáját is. A hosszú évekre visszanyúló baráti viszony ápolásáért mindkét intézmény sokat tesz, így történt ez tavaly, illetve az idén is.
2017-ben a bábolnai csöppségek látogattak el Hidaskürtre. A szívélyes vendéglátásnak köszönhetően a gyermekek hamar beilleszkedtek és egész napos tánc, ének és jókedv vette kezdetét. A nap folyamán akadt lehetőség az egyik közeli látványosság meglátogatására is. A Kis-Duna mentén lévő Jókára látogattak el, ahol Közép-Európában egyedüliként számon tartott cölöpös vízimalmot csodálhatták meg. A kirándulás után izgalmaktól és a sok játéktól fáradtan indult haza a bábolnai óvodás delegáció.

Fotó: Hantos
Idén májusban a hidaskürti apróságok, szüleik és az óvónők érkeztek Bábolnára. A programot színesítette a győri Xantus János Állatkert meglátogatása, majd a nap hátralévő részében sétakocsikázás, valamit a Bábolnai Arborétum meglátogatása következett. Az arborétum és a város nevezetességeinek szépsége lenyűgözte a testvérvárosból érkezőket. Amíg a gyermekek játszottak, a nevelőknek lehetőségük nyílt a szakma örömeiről beszélgetni. A látogatást egy nyertes pályázatból finanszírozták, amely a bábolnai önkormányzatnak köszönhető.
A két intézmény jövőre is megismétli a találkozást. A pályázatnak köszönhetően továbbá lehetőség van arra is, hogy újabb korosztályok ismerkedhessenek meg egymással, ez a felvidéki magyarság megtartására, illetve a határon túli magyarokkal való kapcsolatok megerősítésében is nagy jelentőséggel bír.