fontos a védelem

2018.04.22. 07:13

Tavasszal is figyelnünk kell az UV-sugárzás veszélyeire

Nem is gondolnánk, hogy már tavasszal is figyelnünk kell az UV-sugárzás veszélyeire. Erre figyelmeztet dr. Kovács Antal, a tatabányai Szent Borbála Kórház bőrgyógyásza is.

Goletz-Deák Viktória

Forrás: Shutterstock

A szakember szerint érdemes már az első tavaszi napokon óvatosnak lenni, mert ilyenkor még kisebb a bőr védettsége. Bár a szervezetnek fontos a D-vitamin-utánpótlás, amit főleg a napfényből nyerünk, elég ha csak egy tenyérnyi területen negyed órán keresztül ér minket a napfény.

– Az elmúlt 50-60 évben jelentősen megváltozott a Föld klímája, ami a környezetünket is megviseli. De nagyon sokat változott a napfény összetétele is. A felszínt sokkal több, a szervezetekre ártalmas UV-A, és a bőr gyors leégéséért felelős UV-B sugárzás éri, mint azelőtt – magyarázta a bőrgyógyász, aki szerint már tavasszal is kerüljük reggel kilenc és délután négy óra között a közvetlen napsütést. Ha mégis napra megyünk, legalább háromóránként használjunk naptejet.

– Már a vékony fátyolfelhő sem jelent védelmet, de például vízparton az árnyék sem véd, mert a vízfelszínről visszaverődik az ultraibolya fény. Ráadásul a víz lemossa a naptejet, így gyakrabban kell kenni magunkat. Főleg a gyerekek, az idősek, a szőkék, a vörösek, a kék szeműek, a világos bőrűek, és akiknek sok anyajegye van vigyázzanak, ha napra mennek. Ők akár már tavasszal is leéghetnek tíz perc alatt. A gyerekeket a legnagyobb melegben is öltöztessük fel, takarjuk a vállaikat, tarkójukat, adjunk rájuk fényvédő kalapot, és a déli órákban tilos a napra vinni őket – szögezte le dr. Kovács Antal, aki arra is figyelmeztetett, hogy a gyerekkori leégés igen veszélyes, ugyanis bőrünk nem felejt. Az évek során ért sugárzás összeadódik, és elérkezik az az idő, mikor bőrünk már nem tudja kijavítani magát. Ráadásul egyes gyógyszerek is csökkentik a fény elleni védekező képességünket.

– Kevesen tudják, hogy például a vérnyomáscsökkentők, a vízhajtók, egyes antibiotikumok, a fájdalomcsillapítók egy része, a magas koleszterinre adott gyógyszerek, de a fogamzásgátlók is fényérzékenyítő hatásúak. De a mostanában divatos kopasz fej is veszélyt jelent, mert védelem nélkül szintén percek alatt leéghet. Pedig ez az egyike a legnehezebben gyógyítható bőrráknak – sorolta a veszélyforrásokat a bőrgyógyász, aki szerint a melanóma, vagyis a bőrön kialakuló daganat már főleg a 20-30 éves korosztályt veszélyezteti a túlzott napozás, és szoláriumhasználat miatt.

(Nyitókép: Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában