szakmák éjszakája

2018.04.14. 20:11

Lángok, koktélok és rockzene várta a jövő mestereit Tatabányán (videó+galéria)

Ezúttal is a Tatabányai SZC Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskolája és Szakiskolája adott otthont Tatabányán a Szakmák Éjszakájának – immáron harmadszor.

kemma.hu

Fotó: Mazán Tibor

Bencsik János, a térség országgyűlési képviselője a megnyitón külön köszöntötte azokat, akik nem restellnek megmutatni a tudást, amellyel rendelkeznek. Hangsúlyozta: a szakmák és gyakorlóik nélkül vajmi keveset érne a közösség, amelyben az életünket éljük, ezért szükség van azokra, akik az iskolákban sajátítják el az egyes szakmák mesterfogásait.

Berczellyné Nagy Marianna, a TSZC főigazgatója a Kemma.hu kérdésére elmondta, a szakképzési centrum tagintézményei több mint 300 programmal készülnek az estére, amelynek mottója: próbáld ki, csináld meg, ismerd meg!

– A rendezvénnyel nemcsak a szakmaválasztás előtt álló fiatalokat szeretnénk megszólítani, hanem a felnőtteket is, hiszen a fő célunk a munkaerőpiaci igények kiszolgálása. A felnőttek átképzésével, új szakmák indításával tudunk ebben segíteni – mondta a főigazgató.

A Keri aulájában többek között a zöldségszobrászattal és a koktélkészítés fortélyaival ismerkedhettek meg az érdeklődők, az intézmény bejárata előtt pedig egy tűzhelyet állítottak fel, amelyen sült húsok és hasonló finomságok sercegtek. A bátrabban a fűszerek felismerésével is megpróbálkozhattak az egyik emeleti teremben, a tanétkezdében pedig még a flambírozás titkait is megismerhettük, amelyeket Jankov Lázár Dániel és Duzsik Milán mutatott be.

A 3. Szakmák Éjszakájára ellátogatók szórakozásáról a tatabányai Black Jack zenekar gondoskodott. A zenekar énekese, Huzsvár Attila középiskolásként a kereskedelmi szakközépiskola padjait koptatta, így örömmel elfogadták a meghívást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában