Életfogytiglan

2023.01.23. 14:11

Itt a súlyos ítélet: élete végéig börtönben lesz a tatabányai alsógatyás gyilkos

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a bíró, a hajléktalant meggyilkoló tatabányai fiút. Legkorábban 25 év múlva szabadulhat. A védő és a vádlott fellebbeztek.

G. D. V.

Forrás: 24 Óra

Fotó: G. D. V.

Bár az egyik tanú nem jelent meg, a bíró ítéletet mondott a hajléktalan megölésével vádolt tatabányai fiú, P. N. ügyében. A tárgyaláson felolvastak korábbi tanúvallomásokat, majd a perbeszédek következtek. 

Borbély Veronika főügyészségi ügyész elmondta, hogy mind a tárgyi bizonyítékok, mind a vallomások azt bizonyítják, hogy a vádlott követte el a szörnyű gyilkosságot. 

Kiemelte, hogy a kamerafelvételek bizonyítják, hogy P. N. járt az áldozatnál nagyjából a gyilkosság idején. Illetve letartoztatása után több cellatársának is eldicsekedett  tettével.

Volt, akiknek elmesélte, hogy megverte a férfit, azonban még élt amikor eljöttek tőle. Másnap visszamentek hozzá a leánytestvérével, és akkor fedezték fel, hogy meghalt. Megijedtek, ezért elmentek és magukkal vitték az elhunyt táskáját és telefonját. Másnak P. N. pedig még imitálta is, hogyan ütötte meg a férfit. 

Sőt, még sógora és leánytestvére is ellene vallott a nyomozás során. Igaz, végül a tárgyaláson nem kívántak vallomást tenni, a korábban elmondottakat azonban felhasználhatóak az ügy során. 

Az ügyész kiemelte, hogy bár a holttesthez kiérkező orvos nem talált idegenkezűségre utaló nyomott, a boncolás során fény derült a gyilkosságra: a tettes testszerte ököllel verte, többek között a fejét is az áldozatának. Rugdosta, mellkasát megtaposta, hosszasan elhúzódva bántalmazta, több nagyobb sérülést okozva neki. Az orvosszakértő megállapította, hogy a férfi nem halt bele rögtön a bántalmazásba, nagyjából egy órán át szenvedett, mire végül megfulladt.

A halál oka
Az elszenvedett sérülések közül a nyaki lágyrész sérülés, illetőleg az ablakos jellegű borda- és szegycsonttörés következtében a sértettnél légzési, majd ezzel összefüggésben keringési elégtelenség lépett fel, amely a sértett fulladásos halálához vezetett. A sértett halálához vezető folyamat elhúzódó jellegű volt, a sértett halála a bántalmazást követően nem azonnal, hanem hosszabb idő eltelte után, de egy órán belül következett be.

Mivel az esetet először nem gyilkosságként kezelték, a gyanúsítotthoz is lassan jutottak el. Végül az elhunyt telefonjába betett új SIM-kártya vezette a rendőröket a férfi nyomára. P. N. az ellopott telefont ugyanis eladta az egyik szomszédjának. De az áldozat alsónadrágját és rövidnadrágját is megtalálták nála, amin később kimutatták az elhunyt és a gyanúsított DNS-ét is. 

A vádlott be is vallotta, hogy valóban elvitt egy táskát ruhákkal, valamint egy telefont a cimborájától. Azonban szerinte nem bántalmazta, csak közösen italoztak. 

A védő szerint a vád csak közvetett bizonyítékokból áll. A cellatársak nem szavahihetők, hiszen egyéb ügyben nyomozás folyik ellenük, vallomásukért pedig enyhítést remélhetnek. A boncoláson rögzített sérülések pedig keletkezhettek a szállítástól, vagy akár a test feltárásától is. Hiszen azokat a helyszínen nem jegyezték fel. Véleménye szerint így csak a lopás ténye bizonyított, a gyilkosságé nem. 

P. N. az utolsó felszólalásaként felháborítónak találta az ellene felhozott vádat. Tagadta, hogy megölte cimboráját. 

Érvelésük azonban nem győzte meg a bírót, aki a váddal értett egyet: különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben bűnősnek találta és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Legkorábban 25 év múlva szabadulhat. Az ítélet nem jogerős. 

Kegyetlenül megverte
A vádirat szerint a P. N. korábbról ismerte az áldozatát, vele több alkalommal együtt italozott. A vádlott 2019. május 20-án kora este megjelent a férfi kertjében található bódéban, majd ismeretlen okból bántalmazta az ittas tulajt.
Testszerte több alkalommal ököllel megütötte, fejberúgta, megtaposta a mellkasát, a nyakát, majd a földön fekvő, még életben lévő férfinél lévő 8 ezer forint értékű mobiltelefont elvette és elhagyta a helyszínt. Nem elégedett meg azonban ennyivel. Másnap hajnalban visszament a kertbe, majd a bódéban a holtan fekvő ismerősétől ellopta a műanyag táskáját, a rövidnadrágját, valamint az alsónadrágját, majd a kertből hátulról, az erdőn keresztül távozott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!