Fejlemény

2024.06.14. 11:20

Letartóztathatják a csalót, aki kiadott lakások kaucióival lépett meg

A Tatabányai Járási Ügyészség indítványozta az elkövető letartóztatásának egy hónapra történő elrendelését a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében.

Az indítvány alapján a Tatabányai Járásbíróság június 14-én tart ülést, amelyen az elkövetőt meghallgatja, azt követően hozza meg végzését. Az indítvány szerint az elkövető 2 rendbeli csalás vétségével, 12 rendbeli csalás bűntettével valamint közokirattal visszaélés vétségével gyanúsítható megalapozottan – tudtuk meg Dr. Horváth Sándortól, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtószóvivőjétől.

Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, közösségi oldalon kínált kiadó lakást O. Cs. A hirdetésre többen is jelentkeztek. Rövid írásos egyeztetés után személyes találkozóra is sor került, amely során a férfi megmutatta az ingatlant, és a leendő bérlőktől kauciót kért. Ezt meg is kapta, majd ezt követően elérhetetlenné vált. Eltűnt a pénzzel együtt, a sértettek pedig nem költözhettek be a lakásba. 2023 májusától egy éven át csapta be ezzel a módszerrel az embereket. Miután az esetek a rendőrség tudomására jutottak, kollégáink csalás miatt eljárást indítottak akkor még ismeretlen tettes ellen.

A police.hu beszámolója szerint a nyomozás során megállapították az elkövető kilétét, akit 2024. június 11-én előállítottak a Tatabányai Rendőrkapitányságra. A 39 éves tatabányai férfi ellen 14 rendbeli csalás miatt indult eljárás. O. Cs-t a nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában