2022.06.23. 07:30
Teljes felszerelésben másztak tornyot megyénk tűzoltói (fotók)
Albert Bence őrmester esztergomi hivatásos tűzoltó, valamint Herke Csaba oroszlányi önkormányzati tűzoltó is részt vett a „TFA-FCC HUNGARY-Szombathely” versenyén, amelyen az ország legerősebb tűzoltói mérték össze erejüket és tudásukat.

Forrás: BM OKF
Mentális és fizikális felkészültségre, küzdelemre, erőre, akaratra, kitartásra volt szüksége annak a száz tűzoltónak, aki teljesítette a nemzetközi versenypályát. A résztvevőknek nem volt könnyű dolguk: a nyári melegben a Firefighter Combat Challenge-pályát teljes védőfelszerelésben, légzőkészülékben kellett teljesíteni.
Egyebek mellett tizenkét méter magas toronyra kellett felfutni és nyolcvan kilogrammos bábut is el kellett húzniuk, de a célba lövés sem maradhatott el, vízsugár segítségével kellett célozni. Ezt kiegészítette a második pálya erőfeladata, mely során nagy súlyokkal kellett megküzdeni. A két pályán elért időeredmény összeadódott, így alakult ki a végső sorrend. Mindketten remekül helytálltak.