„Most megöllek titeket”

2022.04.28. 16:22

Vascsővel támadt a féltékeny dorogi férfi, volt barátnője új párja lépét vesztette miatta

A feldúlt ex a fején és bordatájékon ütötte meg az új hódolót, akinek megrepedt a lépe. Életmentő műtéttel kellett eltávolítani.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki féltékenységből egy vascsővel támadt volt barátnője új párjára – – tájékoztatott Borbély Veronika, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

Mint arról korábban beszámoltunk, a férfi 2021. április 16-án találkozott korábbi élettársával egy dorogi parkolóban, ahová a nő – tartva a vádlottól – jelenlegi barátjával érkezett. Amikor az ex a gépkocsijával megérkezett a parkolóba, a nő és annak új párja odamentek hozzá, azonban a vádlott a gépkocsiból nem szállt ki, hanem nagy sebességgel elhagyta a helyszínt, majd a közelben lévő lakóház előtt megállt, és magához vett egy 71,5 centiméter hosszú vascsövet. A szerzeménnyel visszaült a gépjárműbe, közben dühében azt mondogatta:

Most megöllek titeket!

A vádlott ezután nagy sebességgel hajtott vissza autójával abba a parkolóba, ahol a nőt és párját faképnél hagyta. Ott feldúltan, kezében a vascsővel kiugrott a gépkocsiból, majd a sértett felé futott, és a vascsővel egyszer kisebb erővel a fején, egyszer pedig nagy erővel felsőtestének bal oldalán, bordatájékon megütötte a sértettet, ami után ők ketten a földön dulakodni kezdtek.

A sértett a bántalmazás következtében a hajas fejbőrén sérült meg, továbbá bordatörést és léprepedést szenvedett. Rajta életmentő műtétet kellett végrehajtani, amelynek során a lépét eltávolították. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntettének elkövetése miatt nyújtott be vádiratot a Tatabányai Törvényszékre. A főügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a törvényszék a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetést szabjon ki, valamint tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában