2018.06.07. 20:40
Hiába tették ki a táblákat, már megint baleset történt a „Nagysáp Ringen”
Az év elején tettek ki figyelemfelhívó táblákat Bajna és Héreg közé, de most újabb baleset történt a veszélyes(en használt) útszakaszon.

Óriási szerencséjük volt az utasoknak
Fotó: Walczer Patrik/24 Óra
Csütörtökön délelőtt az 1119-es út Bajna és Héreg közötti szakaszán egy Héreg felé haladó személygépkocsi vezetője elvesztette az uralmát a jármű felett és kisodródott a kanyarban. A balesethez az esztergomi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a járművet és megkezdték a műszaki mentési munkálatokat.
Az árokba csúszott autóban három személy utazott, akik sértetlenül megúszták a balesetet. A Dorogi Rendőrkapitányság februárban balesetmegelőzés céljából veszélyre figyelmeztető táblákat helyezett el a veszélyes útszakaszon. Reményeik szerint a felhívásnak köszönhetően csökken a nagyívű kanyarokban bekövetkezett balesetek száma.
A felújított útszakaszt gyakran csak „Nagysáp Ringnek” nevezik, amelyen a járművezetők előszeretettel teszik próbára vezetői tudásukat. 2017-ben az említett útszakaszon 39 alkalommal riasztották a rendőrséget balesetekhez, amelyeknél 26 esetben jelentős anyagi kár keletkezett. A tavalyi évben 57 darab személyi sérüléses baleset történt a dorogi rendőrkapitányság illetékességi területén, amelyből 13 alkalommal a Bajna és Héreg között található erdős, szerpentines útszakaszhoz kellett kivonulniuk.

Fotó: police.hu