elrendelték

2018.05.25. 19:12

Előzetesbe került a táti majálison őrjöngő tokodaltárói fickó

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a tokodaltárói férfit, aki kirabolta ismerősét és megpofozta annak barátnőjét a táti majálison.

kemma.hu/police.hu

Forrás: Shutterstock

Rablás bűntett és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 38 éves tokodaltárói férfi ellen, akinek előzetes letartóztatásba helyezéséről pénteken döntött a bíróság.

Mint korábban megírtuk, J. Sándor május 19-én a táti majálison megfenyegette egy ismerősét és felszólította a nála lévő táska átadására. Közben megragadta a sértett pólóját, a táskából kivette a pénzét, a kezéről pedig levette a karóráját. A sértett barátnője megpróbált barátja védelmére kelni, de J. Sándor megütötte őt, majd távozott a helyszínről.

A tokodaltárói férfit május 22-én fogták el az esztergomi rendőrök.

(Nyitókép: Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!