2017.11.03. 19:21
Egyetlen dolog választja el ezt a tündéri ötévest a modellkarriertől
Horváth Noel már több szépségversenyen vett részt, ahol tehetségével elkápráztatta a zsűrit és a közönséget. Egy dolog hiányzik csak a sikeréhez.

Az ötéves sármőr
Horváth Noel mindössze ötéves, de amellett, hogy tündéri, már több szépségversenyen vett részt – igen eredményesen.

A kisfiú szülei és bátyja társaságában mesélt az átélt élményekről, illetve meséltette az édesapját, ugyanis az aprócska sármőr bizony megszeppent az interjú során, de azt azért elárulta, hogy nagyon szeretett a színpadon állni, és még egy fotóhoz is modellt állt nekünk.

Bartalovics Ildikó, a Little Miss Hungary versenyek szervezője látta meg a kisfiúban a lehetőséget, ő kereste meg a családot, és javasolta, hogy vegyenek részt Noellel a siófoki Balaton Szépén, ahol az ifjú szívtipró lett a fiú kategória győztese. Ezután lehetősége volt részt venni a Little Miss Worldön Bulgáriában.
Itt magyar huszárruhában mutatott be egy hagyományos roma táncot, amivel sikerült elkápráztatnia a zsűrit, és másodikként végzett, ráadásul elnyerte a Grand Prix Talent díjat is, amivel világelső lett.

A győzelemmel megnyílt az út Noel előtt, azóta részt vett már reklámfotózáson, és hívták Dominikára és Rómába is, de szponzor hiányában a család nem tudta vállalni a magasra rúgó kiadásokat. Továbbra is nagy álmuk, hogy Noel folytathassa az elkezdett karriert, így bíznak benne, hogy a közeljövőben találnak támogatót.