Börtönnapok

2023.05.12. 19:37

Dalba rejtett el üzenetet Galambos Lajos

A mocsai trombitás éppen egy új nótán dolgozott, amikor megérkezett a behívója, így a dalt már nem volt ideje befejezni. Egykori barátainak üzent benne.

Kemma.hu

Gáspár Evelinnek adott interjút börtönbe vonulása előtt Galambos Lajos. A trombitás akkor talán még nem is sejtette, hogy hosszú időre ez lesz az utolsó nyilvános szereplése. Lajcsi a TV2 Akadémián tanuló lánynak akkor arról bezélt, hogy gőzerővel dolgozik egy új dalon, amelynek a témája a barátság lesz.

A dal végül nem készülhetett el, de a témaválasztása nem lehet véletlen.  Mint arról a Bors is beszámolt, a beszélgetés egy pontján maga Lajcsi utalt a vele történtekre, vagyis arra, hogy közműlopás és vesztegetés vádjában bűnösnek találták és 3 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték. Evelin pedig azt az ártatlannak tűnő kérdést tette fel, hogy Galambos készül-e új slágerrel előrukkolni a közeljövőben.

Van egy érdekes dal, amin most dolgozom, aminek az üzenete annyi, hogy a barátság nem egy percre szól. Nyilván ez a velem kapcsolatos dolgok miatt is új vonal, a közeljövőben elkészül és majd meg is mutatom

– tett ígéretet Lajcsi, aki azóta már a baracskai börtönben vendégeskedik, így az ígéretet egyelőre nem tudja beváltani. Az interjúban más érdekesség is elhangzott, így érdemes megnézni a Tv2Play videóját.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!