Bajnokok Ligája

2023.07.18. 18:29

Csercseszov támadó szellemű Ferencvárost ígér

A vezetőedző harcos Ferencvárost ígér a KÍ Klaksvík elleni szerdai visszavágóra a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

MW

Sztanyiszlav Csercseszov, az Európa-liga nyolcaddöntőjében játszott Ferencváros - Bayer Leverkusen visszavágó mérkőzésen

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Már az első mérkőzésre is kielemeztük az ellenfelet, amelytől azt kaptuk, amit vártunk. A feröeriek otthon jó eredményeket érnek el, nekünk pedig az volt az első hivatalos meccsünk az idényben. Holnap viszont maximálisan támadólag kell fellépnünk és jó tempót kell diktálni

 –  mondta Sztanyiszlav Csercseszov, az orosz szakember a keddi sajtótájékoztatón.

Az MTI érdeklődésére úgy válaszolt, hogy lehet hasonlóságot találni a tavalyi évvel, amikor szintén nehéz körülmények között gól nélküli döntetlennel rajtolt a BL-selejtezőben a csapata, majd hozzátette, reményei szerint a döcögős kezdés ellenére hasonlóan hosszú út áll előttük, mint az előző idényben. Azt viszont megjegyezte, hogy az egy éve hazai pályán 5-1-re legyőzött kazah Tobol és a Klaksvík között nincs hasonlóság, teljesen különböző stílust képviselnek.

Nagyon jól tudjuk, hogy győznünk kell, de lépésről lépésre haladunk. Céltudatos és sikerre éhes csapatot szeretnék a pályán látni, nyugodtnak és koncentráltnak kell lenni a sikerhez

 – fogalmazott Csercseszov, aki elárulta, Ryan Mmaee nem teljesen egészséges, ezért a marokkói csatár kihagyja a szerdai mérkőzést.

Botka Endre úgy vélte, a frissességgel, a gyorsasággal az első mérkőzésen sem volt baj, az elmúlt egy hétben inkább a játékukon tudtak javítani.

Sok új játékosunk van, nekik biztos segített a plusz hét, hogy felvegyék a ritmust és még jobban megismerjék azt a rendszert, amiben játszunk. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az első felvonás során tisztább képet kaptunk az ellenfélről, így specifikusabban tudtunk készülni

– mondta a 28 éves védő, aki hozzátette, 

pályafutása során még sosem futballozott olyan szűk és rövid pályán, mint Feröer-szigeteken, a Groupama Aréna nagyobb játékterének köszönhetően viszont a visszavágón nyílhatnak üres területek.

Botka szerint a szigetországi nyolc Celsius-fok futballra jobb, mint a magyarországi kánikula, de megjegyezte, nem a külsőségekkel kell foglalkozni, hanem a játékkal.

El kell felejteni, hogy minél hamarabb gólt kell szerezni, mert az visszaüthet, vagy görcsössé teheti a csapatot. Teljesen mindegy, mikor szerezzük a gólt, a lényeg a továbbjutás

– mondta a válogatott játékos azzal kapcsolatban, hogy nemcsak támadólag kell fellépniük, hanem türelmesnek is kell maradniuk a meccsen.

A Klaksvík norvég vezetőedzője, Magne Hoseth arról számolt be, hogy Dániában készültek a visszavágóra, amire azért volt szükség, mert a Feröer-szigeteken kizárólag műfüves pályák vannak, azaz alkalmazkodniuk kellett a gyepszőnyeghez, amely teljesen más. Megemlítette, hogy a jóval melegebb időjáráshoz is hozzá kellett szokniuk, de ebben is segített a Dániában töltött idő.

Nem nagyon várunk más meccset, mint amilyen az első volt. A Ferencváros talán több beadással próbálkozott Varga Barnabással, mint ahogy az az előző idényben tapasztalható volt

– mondta Hoseth, aki szerint kisebb csoda lenne, ha legyőznék a Ferencvárost, ugyanakkor lehetségesnek tartja.

 

A párharc visszavágóját szerdán 18 órától rendezik és az M4 Sport élőben közvetíti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában