bemutatók

2021.03.10. 13:08

Újabb online előadásokkal készül a Békéscsabai Jókai Színház

Az idén 142 éves teátrumban a járvány alatt is folyamatosan zajlanak a próbák, készülnek az újranyitásra.

Újabb előadások kerültek a Békéscsabai Jókai Színház online repertoárjába. Az idén 142 éves teátrumban a járvány alatt is folyamatosan zajlanak a próbák, készülnek az újranyitásra.

A színház közleménye szerint péntektől láthatja online a közönség Rákosi Viktor klasszikusát, az Elnémult harangokat, amelyet 2018 decemberében mutattak Czitor Attila főszereplésével. A darab a múlt század eleji magyar-román együttélés feszültségét mutatja be, hangsúlyozva a közösség éltető, megtartó erejét.

Március 26-án lesz az online premierje Szente Béla Szárnyad árnyékában című drámájának, amely a megyeszékhely újjászületésének 300. évfordulójára készült, és amelyet szerzője kifejezetten a békéscsabai színház számára írt.

Mindkét darabra az online bemutatótól számított egy hónapon át válthatnak jegyet az érdeklődők, akik emellett továbbra is megtekinthetik a Hajnalban, délben, este és a Mario és a varázsló című műveket.

A színházban zárt ajtók mögött folyamatosan zajlanak a próbák is. A Száll a kakukk fészkére című regény alapján készült Kakukkfészket Pataki András, a soproni Petőfi Színház igazgatója rendezi. Folynak a Trianon rockopera előkészületei, amelyet Koltay Gábor rendez majd, Ábrahám Pál Viktória című operettjét pedig a járványhelyzet enyhülése után azonnal műsorra tűzik.

A felújító próbák után ugyancsak debütálhat a Verebes István rendezte Pezsgős vacsora, valamint a Családi ágy című kamaradarab, amelyet Csurulya Csongor állít színre.

Emellett megkezdődtek a gyerekeknek szánt Árgyélus királyfi című mesedarab próbái is. A produkció érdekessége, hogy két évtizede az Árgyélus királyfi 350 előadást ért meg a színházban, az akkori szereposztás címszereplője, Tege Antal most a Királyt személyesíti meg és a darabot is ő rendezi, rajta kívül még Nagy Erika lép színpadra a régi szereplőgárdából.

Az előadás a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával, az Aradi Kamaraszínházzal közösen valósul meg; a járványügyi szigorítások enyhültével a darabot több olyan erdélyi szórványtelepülésre tervezik eljuttatni, ahová ritkán jut el magyar nyelvű, hivatásos színházi produkció – írják.

A Békéscsabai Jókai Színház hétfőn ünnepelte 142. születésnapját: az Alföld első kőszínháza 1879. március 8-án nyitotta meg kapuit. Az akkor Vigardának (vagy Vigadónak) nevezett épületet Békéscsaba népe közadakozásból emelte, tervezője Halmay Andor építész volt, a kivitelezést a város mérnöke, Sztraka Ernő irányította. A színház hatszáz nézőt tudott befogadni, önálló társulattal azonban még hetvenöt évig, 1954-ig nem rendelkezett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!