Alapítványi fenntartás

2020.06.12. 12:09

Feleslegesen félti autonómiáját a Színház- és Filmművészeti Egyetem

Cáfolta a Magyar Nemzet megkeresésére az Innovációs és Technológiai Minisztérium, hogy ne egyeztettek volna a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetésével az intézmény fenntartóváltásáról. Az egyetem attól fél, csorbulni fog az autonómiája, a minisztérium szerint viszont éppen a tervezett változás teremti meg a kellő önállóságot.

Szeptembertől a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) is csatlakozna ahhoz a korábban kijelölt hat egyetemhez, amelyek vagyonkezelő alapítvány fenntartásában folytatják működésüket.

Miközben ígérete szerint a kormány éppen rugalmasabb kereteket és nagyobb önállóságot akar biztosítani az érintetteknek, az SZFE vezetése több nyílt levélben is szót emelt a tervezett változtatás ellen, mert nem értenek egyet a magánegyetemmé nyilvánítással írja a Magyar Nemzet.

Az intézmény törvénybe foglaltatná az egyetemi autonómia garanciáit, és kéri, hogy az állam ne mondjon le az alapítói jogokról, azok ne legyenek átadhatók az alapítvány kuratóriumának. Tiltakoznak a hallgatók is, akik szerint az egyetem vezetősége csak a sajtóból értesült az állam szándékairól, például hogy a korábban tervezettnél hamarabb hajtják végre a váltást.

A kormány szerint ugyanakkor az alapítványi keretek óriási lehetőséget jelentenek az egyetem számára.

Bódis József felsőoktatásért felelős államtitkár a törvényjavaslat parlamenti vitájában is kijelentette, hogy a modellváltás szándéka nem privatizációs, hanem decentralizációs irányú.

Az átalakítás fő célja szerinte az, hogy

erősítse az SZFE hazai és külföldi elismertségét, a hallgatók korszerűbb, nemzetközi szinten is színvonalas képzést kapjanak, így az ott tanuló és végző fiatalok filmipari, színházművészeti esélyei, lehetőségei jelentősen javuljanak.

A Magyar Nemzet kérdésére az Innovációs és Technológiai Minisztérium közölte, szó sincs arról, hogy az SZFE esetében ne lett volna megfelelő előkészítés és egyeztetés. Tájékoztatásuk szerint Bódis József államtitkár februárban kétszer is tárgyalt a rektorokkal és kancellárokkal, amit április 22-én videókonferencia követett. Április 29-én Bódis József Horváth Zita helyettes államtitkárral személyes látogatást is tett az SZFE-n, majd május 19-én újabb videókonferenciát szerveztek, ahol megválaszolták a felmerült kérdéseket, például a finanszírozással vagy a személyügyi témákkal kapcsolatban. Május 22-én írásos választ kapott kérdéseire az egyetem, majd június 4-én egy összefoglaló anyagot is kaptak, sőt ugyanezen a napon többórás személyes egyeztetést is folytattak a felek – sorolta a tárca a példákat.

Az alapítványi fenntartás miatti aggodalmakat Pavlik Lívia miniszteri biztos is igyekezett már eloszlatni, aki a lapnak korábban úgy nyilatkozott:

az érintett egyetemek úgy kapnak nagyobb önállóságot, hogy közben nem esnek el az állami forrásoktól, megmaradnak a támogatott férőhelyek és a hallgatói ösztöndíjak is.

Rövidülhet viszont az új szakok létesítésének egyébként meglehetősen hosszas procedúrája, és a korábban megszokott szigorú közbeszerzési szabályok is lazulnak. Nagy előny továbbá, hogy az egyetemek nemcsak az adott költségvetési évre tervezhetnek, hanem három-öt éves, hosszabb távú megállapodásokat kötnek az állammal.

Az előadó-művészet ugyan speciális terület, ám korántsem példa nélküli a magánfenntartás.

Említhetnénk például a világhírű Juilliard School zenész- és színészképző egyetemet is, de beszédes az is, hogy a Times Higher Education (THE) bölcsészeti és művészeti intézményi toplistáján az első tíz helyezett közül hét magán- és csak három állami egyetem. A színművészeti képzés terén a fenntartói sokszínűséget támasztja alá a THE 2020. februári kutatása is, melyben azt vizsgálták, hogy az elmúlt harminc évben hova jártak egyetemre a Legjobb színész és a Legjobb színésznő díj nyertesei. Kiderült, hogy az egyik legtöbb Oscar-díjat a magánfenntartású Yale Egyetem volt hallgatói vihették haza.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!