Ország-világ

2021.11.19. 11:05

Januártól több lesz a minimálbér, mint amennyi 2010-ben az átlagbér volt (videó)

A kormány intézkedésének köszönhetően januártól több lesz a minimálbér, mint amennyi a baloldali kormány alatt, 2010-ben az átlagbér volt – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.

Schanda Tamás úgy fogalmazott, a sikeres válságkezelésnek köszönhetően a kormány megakadályozta a bérek csökkenését, a gazdaság visszaesését és a munkanélküliség növekedését.

Sőt, a járvány ellenére már 4,7 millió ember dolgozik Magyarországon és emelkednek a bérek is: januártól 200 ezer forintra nő a minimálbér és 260 ezer forintra a garantált bérminimum – hívta fel a figyelmet az államtitkár, hozzátéve, ez egy újabb szintje a munka és a szakmunkások megbecsülésének.

Schanda Tamás mindezt hatalmas eredménynek nevezte a koronavírus-járvány közepette. „Ne felejtsük el, hogy ezzel az emeléssel a minimálbér magasabb lesz a Gyurcsány-féle baloldal alatti, 2010-es átlagbérnél.

A sikeres válságkezelésnek köszönhetően hazánkban erősödik a gazdaság, folyamatosan javul a foglalkoztatás és tovább nő a minimálbér”

- húzta alá az államtitkár. Hozzátette, ennek számos pozitív hozadéka van és a különböző családtámogatások is emelkedni fognak.

Úgy folytatta, a támogató gazdaságpolitikának és a kiemelkedő gazdasági növekedésnek köszönhetően 670 milliárdos adócsökkentéssel támogathatja a kormány a vállalkozások béremelési törekvéseit.

Schanda Tamás azt ígérte, a kormány folytatja a munkát és tovább dolgozik azon, hogy támogassa a dolgozó szülőket a béremelések mellett családi adóvisszatérítésekkel is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!